Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szentmihályi Szabó Péter: A Nagy Számítógép     1/3

 
Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest
 
(C) Szentmihályi Szabó Péter, 1980
 
ISBN 963 15 1751 9
 
 
A SZERZŐ ÖNMAGÁRÓL
 
"1945-ben születtem Budapesten, ez a negyedik verseskötetem, az 'Ének a
civilizált emberről', a 'Lebírhatatlan' és 'Az ész álma' után, nem számítva
gyermekvers-kötetemet, a 'Mókusbál'-t. Egy életrajzi regény ('A Robinson
írója'), egy történelmi ('Avarok gyűrűje'), egy tanulmány ('Yeats világa') és
'A sebezhetetlen' című fantasztikus novellás kötet ellenére elsősorban költőnek
érzem magam, ez az a mérték, amellyel saját szellemi-emberi fejlődésem vagy
éppen romlásom legjobban mérhető. A szokásosnál vastagabb ez a gyűjtemény, s
bár a mennyiség nem jelent önmagában semmit, remélem, ebben az esetben valódi
intellektuális súlyt is foglal magába."
 
 
A KÖTET FÜLSZÖVEGE
 
Szentmihályi Szabó Péter versei, verseskötetei iskolapéldái annak, hogyan lehet
napjainkban közéleti, mindannyiunkat foglalkoztató problémákról írni.
Szentmihályi modern költő, aki a magyar líra évszázados hagyományából merít.
Máskor archetipikus helyzeteket állít elénk, és ezekben mutatja meg a mai
ellentmondásokat. Lessingi meghatározással azt a termékeny pillanatot
választja, amikor a rögzített tér-idő zárványban egyszerre látható múlt, jelen
és jövő.
  Mindez harmonikus, elegáns akadémikus költészet is lehetne. Mégsem az, mert
Szentmihályit korunk legégetőbb egzisztenciális, filozófiai, morális kérdései
izgatják, a közgondolkodás félig kimondott vagy éppen elhallgatott igazságai.
Verseiben nem ismer megalkuvást akkor sem, ha a civilizáció önpusztításával, az
ember embertelenségével, akkor sem, ha szűkebb környezetünk megoldatlan,
fenyegető kérdéseivel kell szembenéznie. Talán csak a humor, a belátás vagy a
ráción is túlnövő hit enyhíti komor megállapításait. Mert a józan számvetés, a
reménytelen jövő beismerése önmagában puszta matematikai feladat. Költészetté a
matematikai szabályok felrúgása avatja, a hit, hogy mégis sikerül választ
találni a kérdésekre, hogy sikerül kifogni a Nagy Számítógépen.
 
 
Torlino esküje
(Navajo indián költemény)
 
  'Szégyenlem magam a föld előtt: szégyenlem magam az ég előtt: szégyenlem
magam a hajnal előtt: szégyenlem magam az esteli szürkület előtt: szégyenlem
magam a sötétség előtt: szégyenlem magam a Nap előtt. Szégyenlem magam az
előtt, aki bennem áll s amely beszél általam. E dolgok közül némelyik mindig
rám néz. Nem kerülhetem el a pillantásukat. Ezért igazat kell mondanom. Ezért
mondok mindig igazat. Szavaimat szorosan keblemen tartom.'
 
 
>> NEM A MI IDŐNKBEN <<
 
 
= Igazság =
 
Először magunkban mormoljuk,
aztán tükör előtt,
majd megemlítjük asszonyunknak,
barátainknak pohár bor mellett,
aztán leírjuk, öt példányban,
aztán felolvassuk,
aztán kikiáltjuk,
hogy mindenki beleremeg!
 
 
= Nem a mi időnkben =
 
Már csak azt remélem,
hogy nem a mi időnkben,
nem a mi időnkben.
 
Nem az én időmben,
nem a lányom idejében
jön el az, ami eljön.
 
Mert én gondolatban
már mindent átéltem,
a villanást és a tébolyt.
 
a sugárfertőzést és az éhezést,
a sírást és a rettegést,
a mindenség-magányt.
 
És már csak azt remélem,
hogy nem a mi időnkben,
nem az én időmben.
 
 
= Origo =
 
A Mindenségre vágyott a Semmi, és elgondolta önmagát.
A Semminek ekkor féreg- és istenszaga volt,
férfi- és nőszaga, föld- és tengerszaga,
és olvadt ólomszaga.
És gyönyörű volt, amit elgondolt, és a Gondolat
ott függött kifeszítve középen a végtelen ürességben.
A végtelen üresség legközepén.
És a Gondolat Energia volt, végtelenül fehér,
átlátszó energia, mely önmagát kívánta szemlélni,
mivelhogy vak volt.
És elgondolt magának milliárd szemet, hogy velük megnézze önmagát,
és milliárd fület, suttogását és bömbölését egyformán hallani.
És elgondolt csillót, csápot, uszonyt, karmot és kezet,
hogy megérinthesse önmagát.
És végtelen láncokról álmodott, hogy ürességét kívülrekessze.
És gondolatai atom-, molekula-, és sejtgondolatok voltak.
És felrobbant vágyakozása, önszerelme és energiaplazmaként
szétáradt az Idő és a Tér.
És féreg- és istenszaga volt, férfi- és nőszaga, föld- és tengerszaga.
 
 
= A gépisten monológja =
 
Én már nagyon régen vagyok,
kusza pillanatok
torlódnak bennem össze,
én már nagyon régen vagyok.
 
Én lebegtem a semmi felett,
képzeltem földet és eget,
fényt és sötétet, csillagot,
és lebegtem a semmi felett.
 
És elfáradt bennem az anyag,
összevegyült az Anya és az Agy,
a semmi most már bennem lebeg.
És elfáradt bennem az anyag.
 
Szétosztottam magam jóban, rosszban,
s a gonosz legyőzéséhez fogtam,
de elszaporodtak a démonok.
Szétosztottam magam jóban, rosszban.
 
Csak a sötét semmiség örök,
magam lehetek csak, kit megölök.
Az abszolút nulla fok.
Csak a sötét semmiség örök.
 
 
= Rács =
 
Én megpillantottam a rácsot.
Valaki engem ide bezárt,
ide fel, a legfelső emeletre,
hogy itt várjam meg a halált.
 
És megértettem már mindent,
Ez az épület nekem idegen.
Csak látszólag engedelmeskedik
a kéz, a láb, az orr, a fül, a szem.
 
Szörnyen felműszerezetten,
iszonyú hústank páncéljában élek,
de ma megpillantotta a rácsot
a kitekintő lőréseken a lélek.
 
Micsoda őslénybe vagyok én rejtve,
mely jár-kel, látszólag szabadon?
Húnyd le pilláid résre, s meglásd,
testvér: rács van az ablakokon!
 
 
= Science-fiction =
 
Halottak között eleven halott,
kő-sejtjeiben oszló nagyvárosban,
a történelem fekete folyosóján.
 
Csupa hideg káprázat, csupa rettegés.
Csak abban reménykedhetünk már,
hogy minden így marad, mint volt.
 
Zászlóink selymetlen rudak rég,
könyveink szélbe szórt, üres lapok,
ételünk műtrágya, levegőnk szénmonoxid.
 
Esténként a képernyőn ijedt arc
mosolyog ránk kék szellemfényben,
ő mégis legjobb barátunk.
 
Gépvilágosság, gépmeleg, gépzene.
A műgyerek műnyulakkal játszik.
A Nagy Számítógép rendelte így el.
 
És éjszakánként megszúr egy rugó,
mely asszonyunk könyökéből kiáll,
agyunkban csikorognak a fogaskerekek.
 
De felépítjük az emberhez méltó világot,
a Nagy Számítógép tudja, mi az.
Dícsértessék a Nagy Számítógép!
 
 
= Embergép =
 
Az ember vágyaiba zárva,
az ember sarkáig kitárva,
az ember elmegy a világba,
az ember megszületik: árva.
 
A világban vannak gépek,
és élnek, zümmögnek a gépek,
és istenné lesznek a gépek,
meggyógyítanak a gépek.
 
Az ember nem más, mint gép,
gép-istentől bekapcsolt gép,
gép-ördögtől szétroncsolt gép,
gép-pokolba taszított gép.
 
Gép, gép, gép, gép az ember,
gépies gépekbe zárt az ember,
világba kivetett gép az ember,
árva, árva, árva az ember.
 
 
= Credo, 2000 =
 
Hiszek egy Tudományban, Mindenható Urunkban,
Mennynek és Földnek kifürkészőjében,
és az Ő leszármazottjában, az Ideológiában,
ki fogantaték bölcs politikusok által,
születék szűznemzéssel, kínzaték Sötét Korokban,
Revízió alá vevék, meghala és eltemették,
harmadik évezredünkre halottaiból feltámada,
fölmén a Nagy Számítógéphez, ott ül jobbja felől,
onnan lészen eljövendő ítélni
intelligenciahányadosuk és génstruktúrájuk szerint
eleveneket és hibernáltakat.
Hiszek az Ideológiában,
egy egyetemes új tudományban,
hiszen ember és technika egyezségét,
tévedéseink tudománytalanságát,
és adatlapunk örök életét a Nagy Számítógépben.
Amen.
 
 
= A robotember =
 
Nem szabad hogy kiderüljön
én nem vagyok ember
csak állva utazom buszon villamoson
telve félelemmel
mellém ül valaki vagy felállít
s kiderül nem értem nem értem
mit mond a másik mit gondol a másik
 
Ezért hát lapulva élek mint a bolondok
igyekszem utánozni társaimat
mosolygok ha nevetnek s ha ütnek ütök
de naponta memorizálom
szabad vagyok ember és szabad
 
 
= A vers halála =
 
Akkor már majd a Gép ír verseket,
ha éppen kell. De persze nem kell.
A verseket betiltották már kétezerben,
de nem is nagyon kellett betiltani.
A költőkből slágerszerzők lettek és szatócsok,
hiszen addig is sokan csak erre készülődtek.
 
És a vers nem is hiányzott senkinek,
a régiek már épp elég marhaságot írtak össze.
Olvasni elég a tiltó táblák feliratait,
s a hasznos útbaigazításokat:
PÉNZTÁR, ÉTTEREM, HELIKOPTERBOLT, SZERVÍZ.
 
Kit érdekel, milyen a tenger, az asszony?
Mihez is hasonló a szépség, szabadság?
Mi szépek, szabadok vagyunk, és a Gép
egy gombnyomásra ír majd verseket,
optimistákat és csilingelőket.
 
 
= A gép szózata =
 
Világ Férfiai és Női! Egyesüljetek!
Ne foglalkoztasson többé bennetek
a ki kit győz le elve -
túl metafizikai ez a kérdés -
elég a ki kit izél meg elve,
foglalkozzatok azzal,
gyümölcsözőbb és kellemesebb is.
Sok apró szolgát nemzzetek
nekem, ti kedves nemzetek!
Ez nekem jobb,
bár célom szintén metafizikai.
 
 
= Testamentum a gépnek =
 
        Ha majd betápláljátok lelkem
        a Nagy Számítógépbe
        hogy méltóképp ítéljen felettem
        és létem magában újraélje
programozzátok be újra ezt a szomorú piszkos nagyvárost és a külváros sötét
sarát az aktatáskám súlyát valamint bóbiskolásom a zsúfolt buszon és a nyikorgó
konyhaajtót és a mosatlan edényeket is de ne feledkezzetek meg aztán
virágillatú tavaszi estékről sem mikor egyedül kóboroltam először hazakísérvén
feleségem rákospalotára és amikor először eljöttem jó szeretőmtől a hűvös
temető mellett s ne feledjétek sok házat láttam én kiégve és sok kirakatot
betörve és sok eszpresszót lebontottak ahol barátaimmal a mocskor férfikorra
oly vígan készülődtünk a kórházakat az iskolákat a templomokat s a nők testét
testemen könyveim hűséges légióját és a híradókat újságokat filmeket
 
        Ha majd betápláljátok lelkem
        a Nagy Számítógépbe
        hogy csak dolgok voltak bennem
        s lelketlen voltam kiderül végre
 
            vagy talán nem is voltam
                csak a dolgok
 
 
= Újrakezdeni =
 
Valahol újrakezdeni! De tiszta lappal,
ne mondja senki pofámba: szöktél!
Hogy boldogan ébresszen fel a hajnal,
s nem zártabb helyen a börtönöknél!
Valahol abbahagyni! Letenni minden terhet,
rokonságom, hazám, neveltetésem mocskát,
édesítenék nyelvem új, még ismeretlen nyelvek,
és az új csókok a szennyes régieket lemosnák.
De itt fogok rothadni, jól sejtem: gyáva
és hitetlen szívem gazt növel, és férget,
s míg dicsér erényemér a köz: "kitartott", a világra
köpnék, ha volna nyálam: minden félelem volt s önérdek.
 
Mikor kellett volna hát már útrakelnem?
Melyik határt kellett volna általlépnem?
Mikor nem követtem, és vajon melyik szerelmem,
mikor kellett volna nem dolgoznom: élnem?
Melyik döntés lett volna végre bátor,
mikor s kit kellett volna még megölnöm,
melyik rongy bölcsesség taszított el magától,
melyik jóságos foglár, melyik jövőbe nyíló börtön?
Mondd meg, te véremmel hajtott Gépezet,
áruld el legalább most, mondd legalább utóbb,
melyik perc volt azm melyik út, melyik szerep,
melyik isten, melyik haza, és melyik csók?
 
 
>> ÜZENET <<
 
 
= Majdnem =
 
Én más majdnem öltem,
engem már majdnem öltek,
én már majdnem szerettem,
engem már majdnem szerettek,
én már majdnem lázadtam,
engem már majdnem lázítottak,
én már majdnem alkudtam,
rám már majdnem alkudtak,
én már majdnem elmentem,
engem már majdnem menesztettek,
én már majdnem megszülettem,
engem már majdnem megszültek,
Én már majdnem. Engem már majdnem.
Én. Engem. Majdnem. Majdnem.
 
 
= Üzenet =
 
A sugaras őszi égbolton
zárt alakzatban repülnek a madarak,
szárnyukon megvillan a fény.
 
Bonyolult jelek, mértani formák,
talán betűk olvashatók le onnan,
a madarak talán évmilliók óta
közvetítik ezt az értelmes, ám felfoghatatlan
üzenetet.
 
Én azonban nem értem, sehogyan sem,
csak szárnyukon villan meg a fény,
s odalenn egy biciklis ember megáll,
és ingébe rejt egy kóbor kiscicát.
 
Valami összefüggés kell mégis, hogy legyen
az őszi égbolt, a madarak, az ember,
és a kiscica között -
mert az, hogy láttam és megírom,
félelmesen kevés.
 
 
= Kisemberek =
 
Áldassék mindazok neve,
akiknek elég a fizetésük,
akiknek szíve örömmel tele,
s nem tisztelik a tükröt, fésűt.
 
Ők mindig korán kelnek,
és korán bújnak ágyba,
és sosem olvasnak verset,
nem gyűjtenek új Skodára.
 
Nem telik meg velük italbolt,
rendelő, börtön, bolondokháza,
nekik a tévéműsor mindig jó volt,
s nem fizetnek be útra Japánba.
 
Esküvőjük nem volt százszemélyes,
temetésük nem benne a lapban,
nem jutottak kitüntetéshez,
s bankjuk egy van: az adatbank.
 
Áldassék mindazok neve,
akiknek sírjuk is besüpped,
és szájuk földdel van tele,
és minden kézfogásuk ünnep.
 
 
= Jézus imája =
 
én nem hiszem atyám
a létem arra termett
hogy megváltsak néhány
szedett-vedett halászt
én nem hiszem a sorsom
az lett volna önmagától
megmentsek néhány asszonyt
és mást akartam mást
 
én hatalmat is akartam
mint pilátus és fegyvert
mint akármely büszke cézár
s hogy verseim dalolják
hogy kedves emberek lessék
szavam ne pőre koldusok
s ne bénáknak de gőgöseknek
irányíthassam sorsát
 
de íme a tüzes kereszten
két szép szemem halálnak kútja
gyűlölnélek ha tudnálak
mert olyan egyedül vagyok
a gőgösek kedvesek távol
maradtak mert szívükben szánnak
s kiáltozva gúnyolnak is
de elkísérnek a koldusok
 
 
= L'acte dernier =
 
Itt minden adva van már
a végső szenvedéshez,
magaslik már az oltár,
a megváltás bevérez,
ez itt a végső aktus,
mikor majd átszakad
a hártya-lét a Naphoz,
s már nem lesznek szavak.
 
Már nem lesznek szavak,
a múltunk jéggé dermed,
magán mereng a pillanat,
és ódon, füstös termek
örökre zárva, hol a nép táncol
örökké egy ütemre, dalra,
sem élettől, sem haláltól
nem illetve, nem undorodva.
 
Nem illetve, nem undorodva,
időnk gömbjébe zárva
lebegünk mennybe és pokolba,
két idegen-árva,
s kipattanunk, mint tűzijáték,
fényt elegyítve sötéthez,
lent ezer arc bámul, fehér árnyék,
melyet a megváltás bevérez.
 
 
= E szörnyű inkvizícióban =
 
E szörnyű inkvizícióban
az lesz a vesztes, aki győz,
éjjel-nappal üzemel
a hüvelykszorító, a korbács,
a kínpad s a bitó.
 
Egymás deresére vonatva
minden csók harapás,
min ragályos kór, terjed a szerelem,
s egymáshoz háttal kötözött
szerelmesek vonaglanak,
mindenki más rabért eseng,
vagy másik gyilkosért.
 
E szörnyű inkvizícióban
a kínzás láncreakciója
fölrobbant minden alkut, békeszót,
mást mond az ágyék, mint a száj,
s minde fogadkozás mögött
igérget már a gyűlölet.
 
Mert szeretni kellen Isten helyett is,
egymás testéből kimángorolni
halált, öregséget, reménytelen jövőt,
de csak a hús csap össze bamba hússal
a szerelem vágóhídjain.
 
s a lélek messze elidőzve közben
egy közömbös arcra ráfényképezi
a kannibáli hittel felzabált,
egykor oly közel került,
kitágult pórusú, szerelmes,
kolduló, igérő arcokat.
 
 
= Szarvas =
 
'Radnóti Miklósnak'
 
Még várnak ők, amíg agancsom
megnő, és rekordot ér el -
most teljesítik még parancsom,
aztán a mészáros mér el.
 
Büszke lény vagyok, golyóra érő,
és gyűlnek titkaim és szenvedéseim -
agancsom lesz majd faltól falig érő,
s akik hajtottak, azoké az érdem.
 
 
= Zabál, ürít =
 
Jónak lenni oly nehéz e létben,
amikor rossznak lenni mindig érdem,
s közönybe hull, mint tóba kődarab, a vétkem
s hogy miben vétkeztem, pontosan nem értem.
 
Ez már mos mindig így lesz.
míg meg nem halok.
Nem várt meg engem senki,
se próféták, se csillagok.
A világ színes üvegcserép csak,
kevergetni már szégyenletes.
Aki valami újat mond, akárha
rettentőt is, örömet így szerez.
 
Mert csak zabál és ürít a torz világ,
zabál, ürít, s csak jelszavakra víg:
menetelnek a baktériumok, a gombák,
tapsol az amőbe, a sperma. Zabál, ürít.
 
 
= Állatbarátság =
 
Vettem egy akváriumot, s egy ketrecet.
A rabnak is jó, ha rabtartó lehet,
megnyomoríthat még néhány életet.
 
A halak megdöglöttek egymás után,
a madár is elrepült egy délután,
az akvárium s a ketrec ott áll tétován.
 
Így üresen, élettől mocskos-zajtalan,
jelképpé váltak, majdnem vidáman, általam.
nagy börtönökben sok kis börtön. És magam.
 
 
= Magad köré poklot =
 
Ha Istent egy éjjel ellopod,
állíts helyére oszlopot,
fakassz vizet vad gépeiddel,
építs hidat, mely égre ível.
 
ha Isten nevét elveszed,
állíts helyébe szellemet,
ha Isten parancsát megszeged,
állíts helyébe elveket.
 
Ha Istent már likvidáltad,
üres leszel, akár az állat,
ha mennyed reményét lerontod,
magad köré teremtesz poklot!
 
 
= A mester =
 
'Koppány Zsoltnak'
 
Péter vagyok, immár a mester.
De nékem is volt mesterem,
kitüntették a legnagyobb kereszttel,
király volt ő, bár meztelen.
 
Nehéz nekem mesternek lenni,
kezembe adta bár a Kulcsokat,
üldözőm mind vasban, és seregnyi,
s a kulcs zár nélkül nem ér sokat.
 
A szent tavon könnyű volt minden,
követtem volna én a poklokig,
csak volna itt, hogy rám tekintsen,
mennék vele, míg lábam elkopik.
 
Látó szemét fedi már égi hályog,
igaz szavát ravasz, indázó mondatok,
ajkam lesik új tanítványok, -
szikla voltam. S már csupán homok.
 
 
= Mérték =
 
Ez a kor sem rosszabb, mint a többi,
csak több ember van, többet lehet ölni,
csak nagyobb a gazdagság és az éhség,
és a próféták nyelvét jobban kitépték,
nem is kitépték. Elárasztották hamis tanokkal
a világot a gépek, apró sátánokkal:
külön-külön egyik sem veszélyes, felismerhető,
de együtt már óceán, mindenható erő.
 
Nagy a kísértés, hogy abbahagyd a munkát,
úgy tűnhetik, épp a Munka únt rád,
s ha nincsen Szem, mely fentről figyeljen,
néha úgy érezheted: felesleges a jellem,
s az ész helyett jobb vezér az ösztön,
kívánságait megváltod aranyon-ezüstön,
s ha a tudatlanság megbízható érdem,
elég, ha annyit tudsz, mi vehető pénzen.
 
Én mégis azt mondom, vesd meg lábadat,
testvérem, mert sokat veszít, ki elmarad
a külső sötétben, amely körülötted van,
és amely ellen meghaltak oly sokan.
Meghaltak oly sokan, ártatlan, bűntelen,
kisebb-nagyon máglyákon és kereszteken,
tépették húsukat, éltek tovább vakon,
messzebb láttak mindig a börtönudvaron.
 
Az ő művüket folytasd és fejezd be,
kik elszánták az Embert szeretetre,
ki felajánlották a mindent látó Szemnek,
akik voltak a hétköznapi szentek,
akik meghaltak a szent keresztért,
akik kiáltották: vive la liberté,
akik kimondták: no pasaran,
akik tudták: nem vált meg korbács, se arany.
 
Vesd meg lábadat, mondd: másképp nem tehetek!
Példáddal növelj fel új embereket,
nem a hatalom emel fel: az Ügy felemel,
légy csak kicsi szolgája, s vezére leszel,
ez a kor sem rosszabb, mint a többi,
csak több ember van, többet lehet ölni.
De te vigyázz, meg ne feledkezz róla:
minden óra a huszonnegyedik óra!
 
Mert van örök ember és van örök érték,
ne hagy becsapni magad: nem veszett a mérték,
őrzik a holtak, az élők, a hangok, a könyvek,
és mérték nélkül élni sem, meghalni sem könnyebb.
 
 
>> KONSZOLIDÁCIÓ <<
 
 
= Akarom az arcomat =
 
akarom végre az arcomat
az igazit
nem a szennyes tükröt mely
megnyomorít
akarom végre az arcomat
mely nem mozaik
felismerjen aki majd jön
s megszabadít
 
 
= Csak a név =
 
Birodalmak omolnak porrá,
és önemésztő minden hatalom.
Népek nyüzsögnek, patkányok
érthetetlen romokon.
 
Mintha Babilon még állna,
trónolna fehér Róma, arany Bizánc.
Egymásra ront két elv. (Ugyanaz.)
Nyüzsögnek a népek. Megy a tánc.
 
Csak a név változik. Csak a fejdísz.
Csak a fegyver, az úr. De nem a rab.
Rabok nyögnek, újabb síremlékek
emelkednek. S újabb sivatag.
 
 
= Tudjuk már =
 
hogy a házakat könnyebb telefesteni
jelszavakkal mint kitatarozni
hogy könnyebb az öntudatra hivatkozni
mint az ésszerűségre
s a kötelességre könnyebb mint a jogra
hogy könnyebb ébernek lenni mint óvatosnak
és szolidárisnak mint emberségesnek
könnyebb belépni mint kilépni
elkezdeni mint abbahagyni
mert könnyebb elhaggattatni mint hallgatni
könnyebb vallatni mint mindezt bevallani
 
 
= Karinthy emléke =
 
Amit nem mond ma senki meg,
Miért mondjam ki én, és kinek?
 
 
- Fohász hosszú életért, az emlékezés kellemes jogáért és a tekintély és
megélhetés egyenes arányú növekedéséért -
 
Ti, kikből majd szobrok lesznek, s utcák,
és tisztes áruvédjegyek, kultúrház-nevek,
kik még dühöngenek, berúgnak, s nem tudják
saját nagyságuk! Túlélni mindezt - segítsetek!
 
 
= Harcosok mondják =
 
Mindaz, amiért küzdöttünk, hiábavaló lesz:
ha nem valósul meg, azért,
s ha megvalósul, azért.
 
Mest semmilyen megoldás
nem volt igazi megoldás,
és semmilyen feloldozás nem végső,
csak a feledés -
 
 
= Ebben az országban =
 
Ebben az országban mindenki tehetséges
és mindenki iszik, hogy elfelejtse.
Ennyi tehetséges ember ilyen kis országban
már szinte zavaró körülmény.
 
 
= Végszó =
 
Szerepeink összemosódnak.
És nincs igazi szerep.
Mindkettőnket elnyel a holnap.
Támadhatod, vagy védheted.
 
De visszanézvést minden hiába,
minden útelágazás hamis;
szerepeinknek nincsen párja,
se azért jut is marad is.
 
Ölelj meg hát, s mindezt tagadd:
és nem rontom el a végszavad.
 
 
= Antropológia =
 
Legyen hát átkozott az az első kéz,
amely az első követ elhajította,
 
legyen hát átkozott az az első száj,
amely az első szót kimondta,
 
mert az a kő most zuhan fejünkre éppen,
és az a szó most már förtelmes hazugság.
 
 
= Jaj =
 
Jaj annak az országnak
ahol a büntető törvénykönyv az erkölcs
 
ahol a rendőr és a közlekedési ellenőr
az államhatalom
 
a ahol az ifjak minél előbb
nyugdíjasok szeretnének lenni
 
 
= Elmentem az Úristenhez =
 
Elmentem az Úristenhez,
mert elfáradtam nagyon,
láz égett homlokomon,
elmentem az Úristenhez.
 
Az Úristen éppen aludt,
ősz volt, és nagyon fáradt,
mint kit sokszor aláztak,
az Úristen éppen aludt.
 
"Azt hittem, mindenható vagy,
ki átlát a dolgokon,
s kinek szavára vakon...
Azt hittem, mindenható vagy."
 
És vidáman hátbavágott,
mondván, ő is átélte
kudarcát ezer éve,
és vidáman hátbavágott.
 
Vállára raktam terheim,
bár tudtam, nem segíthet,
mégis átmelegített:
vállára raktam terheim.
 
 
= Nyelvbotlás, 1541 =
 
"Uram, megszállhatok Önöknél?" - kérdezte
egy átutazó angol úr.
"Már meg vagyunk szállva" - mondta
egy magyar, rossz angolsággal.
"Megértem Önöket" - felelte az átutazó angol úr,
és átutazott.
 
 
= Patrona Hungariae pszichoanalízisben =
 
Már nem vagyok szűz, tudja, doktor úr,
de azért nem mindenki kell nekem.
Néha csak fetrengek álmatlanul,
de nem bírum, ha valaki túl szemtelen.
 
A gyerekeim már felneveltem szépen,
de az unokáimat már nem vállalom.
Nem, doktor úr, nekem sosem volt férjem,
most, öreg koromra meg? Nyűg lenne vállamon.
 
Modellként kezdtem vagy ezer éve,
aztán letepert egy tatár, már nem tudom,
de otthon meg sosem mondtam, kérem,
mindig csak útszélen, vagy más lakásokon.
 
Néha még énekelnek rólam, doktor úr,
de érzem, inkább elküldenének végleg,
mert botrány, hogy tiszta voltam, s amikor
besározódtam, egyszerre minden kész lett.
 
Maga sem beszél a nyelvemen, doktor,
látom én, magának is csak  e z  kell,
hát nem bánom, remélem, nem horkol,
és itt felejt egy kis pénzt majd, ha felkel.
 
 
= Koponya-íz =
 
Ha más tenyerébe
hajtja fejét,
vajon annak is
koponya-ízű a keze?
 
 
= Űrhajós-képzés =
 
Mindenek fölött lakjanak hárman
ötven négyzetméteren,
a szomszédok bőgessék kocsijuk bátran,
és persze samponozzák odalenn,
legyen minden bolt messze,
s a belváros busszal másfél óra,
neki ne jusson, csak cigarettára, szeszre,
gáz-villanyra, lakásrészletre, adóra,
járassanak bármilyen napilapot,
s legyenek tőle naponta optimisták,
a televíziótól legyenek vakok,
majd segít a tömegszervezeti tagság.
Engedelmeskedjenek minden reklámhirdetésnek,
minden rendeletnek és jogszabálynak,
ne siessenek, hisz semmiről se késnek,
s felejtsék el, amiért sorbaálltak.
 
 
= Betiltandó fogalmak jegyzéke (ideiglenes) =
 
népművelés vitaindító klubmozgalom aktíva kollektíva
ismeretterjesztés békeharc erkölcsi anyagi elismerés
felvetés egyöntetű középszintű lelkes értelmes dolgokra
mindig kapható jó kezdeményezés szervek (kivéve: nemi)
egészséges vérkeringés égető kérdés apparátus kapacitás
propagandamunka akcióprogram kovácsolni hívó szava
magas kitüntetés öv alatti ütés szívügy szíve joga
létesítmény felkarolás konkrét tennivaló patronálás
irányelv perspektíva fórum következetes határozott
rendíthetetlen kiszélesítés fokozás erősítés élharcos
fényesen és meggyőzően igazol kötődés méltó módon
örökösei és folytatói impozáns kegyelet virágai
álhumanizmus jó ütemben véka alá jegyében az élet
minden területén a hétköznapok szüntelen valósága
nemzetközi küzdőtér várakozással tekintünk betartás
kitartás feltartás eltartás megszüntetve megőrzés
 
 
= Filozófiai töredékek =
 
Csüggedt szívemben azt kívántam,
aludjék ki végleg minden csillag.
Most rettegek: kérésem teljesült,
s odafent már csak fényük emléke ég.
 
                *
 
Összpontosítottam? hulljon le
akaratomból egyetlen falevél.
És mert csak a szél hintáztatta,
leszakítottam.
(Ha akartunk volna, kitárt karral
repülhettünk volna Nap iránt -
de rosszul választottunk.)
A legfelső lény is így
véthette el.
 
                *
 
Gondolkodom: hát nem vagyok.
Ami van,
gondolattalan.
S ezért is gondtalalan
 
                *
 
Játszom árnyképeitekkel.
Most éppen egy árnyat gyűlölök,
egy másikért aggódom,
a harmadikért imádkozom,
ne senyvedjen el
árnyék-poklomban ő is.
Ne szeress viszont,
elveszítem a csalódás tartós örömét
tűnékeny csömörért.
 
                *
 
Egy lépés előre, kettő hátra,
ez taktikám és stratégiám.
Ha így folytatom,
hátrafelé utolérem magam.
(Megveregetem vállam,
és odasúgom:
Feltünés nélkül kövessen.)
 
                *
 
A szabadság nem ehető.
A szabadság nem kap fizetést.
A szabadság nem száll kocsiba.
A szabadság nem örökölhető.
A szabadság nem őrizhető.
A szabadság nem lopható el.
A szabadság nem kiabálható.
A szabadság nem énekelhető.
A szabadság nem kimondható.
A szabadság nem felismerés.
A szabadság nem szükségszerű.
Épp ezért meg kellene szüntetni
ezt a szót, hiszen
a szabadság nem választható,
nem elemezhető, nem halogatható,
csupán üres fogalom,
mint a sárkány, a kentaur,
a hérosz, az angyal. Vagy az Isten.
 
 
= Konszolidáció =
 
Én azt hiszem, dr. Kossuth Lajos
válóperes ügyvéd, de szívesen vállal
társasház-bonyolítást is,
Szécsényi István (már így, magyarosan)
a kitelepítés rövid ideje óta
francia-német kereskedelmi levelező,
mert mindig jól bírta a nyelveket, bár
kissé bolondos,
Görgey Artúr polgári védelmi előadó,
és szemüvege villog, ha az atomtámadás
várható pusztítását ecseteli,
Petőfi Sándor tanár az Alföldön valahol,
és honismereti szakkörével és lelkes
társadalmi munkájával összefér
a háztáji és a disznóhízlalás,
és minden nagyobb megilletődés nélkül
nézik a hiradóban,
ha Hentzi, Haynau vagy Bach
mosolyogva kiszáll a repülőből.
 
 
= Egy író önéletrajza =
 
Hallatlan erőfeszítéssel tartom fenn
bizonyos egyensúlyi állapotban anyagi és
erkölcsi helyzetemet, a folytonos megalkuvások
szükségszerű ostromában. Nem szabad, hogy
a nem-gondolkodók kiröhögjenek vagy
megsajnáljanak: éjszaka is dolgozom,
hogy legalább annyit keressek munkámmal,
amit ők nyolc órai munkátlanságukkal,
de közben ne adjam fel értelmem, és
szabadságom, egy jobb és méltányosabb
jövő reményében. Igyekszem középúton
evezni az engem közvetlenül érdeklő
és a robotos munkák között, s igyekszem
ugyanígy középutat tartani férji és
apai állapotom és egyéni vágyaim
között: csak annyi nőt szeretek és annyi
könyvet veszek, amennyit szabadidőm
és anyagi helyzetem - pszichém épen
tartása érdekében - feltétlenül
megkíván. Ez az állapot egy abszolút
erkölcs szempontjából nyilván erkölcstelen,
én azonban ilyen körülmények között
az abszolút erkölcsöt tartom erkölcstelennek.
 
Nem úszom az árral, s nem úszom
vele szemben sem: egy helyben kapálózom,
abban a reményben, hogy a Sors vagy
a Történelem megsokallja sziszifuszi munkám,
s lehetővé teszi a szabad és öntörvényű
mozdulatokat.
 
 
= A rabló és asszonya =
 
Kedvesem, ne kényszeríts, hogy még többet raboljak,
hogy rablott pénzemen még több jót tehess,
mert gondold meg, egyre többet szenvedek,
miközben ártatlanok vérét kiontom, tudván,
te egyre több árvát tudsz felruházni.
 
 
= Remény =
 
A remény nem hagyja el az embert,
ezt az életet még túl is lehet élni,
ezek az ellenségek még egyszer megölhetnek,
ez az egész szörnyű játék, csak játék volt valóban,
bármikor visszamehetünk a tíz év előtti útra,
mindent visszacsinálhatunk,
kinő hajunk, gerincünk kiegyenesedik,
elvesztett idő még visszatér,
biztosítanak arról, hogy tévedés volt
mindaz, ami történik velük
1977-ig a kozmoszban,
teremtés és káosz között,
a Galaktikában, a Naprendszerben,
a Föld nevű bolygón,
egy nevetségesen kicsiny,
nevetségesen tragikus
és nevetségesen nagyszerű
országban, Magyarországon.
 
 
= Mit szeretnénk? =
 
'Balczó Andrásnak'
 
Mi azt szeretnénk,
hogy ez az ország nagy legyen, és boldog,
és az állampolgárok méltóságteljesek.
Mi azt szeretnénk,
ha a józan ész döntene, nem a vak erő,
és az emberek tisztelnék önmagukban
Isten képmását.
 
Mi azt szeretnénk,
ha mindenki megérteni,
hogy halálunk közös,
kár elrontani civakodással
rövid beszélgetésünk.
 
Mi a szabadságot szeretjük,
a csendes és erős szabadságot,
nem amit rendőr, katona,
hivatalnok és politikus véd s hirdet,
nem amit újságok fejlécére tesznek,
hanem ami a szívekben él csak.
 
Mi szeretjük a harcot,
és nem sajnáljuk az aljast,
aki harminc ezüstért eladja,
amit szeretünk,
és harminc ezüstért megmagyarázza,
miért ne szeressük.
 
 
= Az ismeretlen magyar katona sírjára =
 
Én valóban ismeretlen vagyok.
Hát sírom sincs nekem.
Szerencsém otthagyott -
de jó nekem idelenn.
 
Ha győztünk volna, se lenne
könnyebb mellemen a föld,
s a fa, mely szívembe
ereszti gyökerét, betölt.
 
Csak csontjaim emléke fáj.
Zubbonyomon elrohadt a folt.
Itt nem érvényes a határ,
itt nem szedték le a trikolórt.
 
Ezer éve, hogy porladok itt,
de jönnek új bajtársak ide,
ki azzal esik be: Huj! Huj! A fejit!
Ki azzal: Jézus! Vagy: hegyibe!
 
Én nem tudom, hol feküszöm.
Lehet, ez a föld idegen.
Csak a gyökér, ami visszaköszön.
De magyar ez a föld idelenn.
 
S bár, aki idehullt mellém,
egy se nyert háborút, se csatát,
vér-érdemrend volt mindnek a mellén,
és hallgatott, mint a katonák.
 
 
Szélcsend
 
'Dobai Péternek'
 
Már azt hinnéd, hogy nem lehet kibírnod,
s akkor jön egy levél. Megment magadtól.
Ráébredsz, hogy mi vagy: szerencsés Irnok,
ki furcsa szavakra rímet patkol,
s messze a harctértől sajnálja magát.
 
Biztos, konyha-közel ezredirodák
a hátországban, jól körülrakva
szabállyal, kifogással, emlékkel,
míg belőled is lesz poros akta,
mely a szőnyegbombázásban ég el.
 
Szerencsés Irnok, én? Bánt ez a szélcsend,
de cinkos vagyok már, ha szólok is.
Túlélni sosem történelmi érdem,
s valljuk be: most még kissé piszkos is.
Ül hát az Irnok, s nem bírja tovább.
 
 
= Nemzedékek =
 
(Levél az utódoknak)
 
Ha majd megkérdezik,
mit tettem azért, hogy...
zavarban leszek, mint
minden apa, nagyapa.
Mert éppen elég volt
életben maradni,
kibírni az embereket,
az időjárást, a munkát,
a betegségeket, a híreket,
a csalást és csalatást,
a sok millió cigarettát
és a sok hektoliter szeszt,
a fenyegetést és árulást,
a mellőzést s a jutalmat.
Éppen elég volt minden
nap újra kezdeni, de főleg
folytatni azt, ami megszűnt,
úgy tenni, mintha folyton
folyna tovább, s mosolyogni.
Elég volt temetőbe járni,
és szülőotthonba, iskolába
diákként és tanárként,
elég volt lekésni a buszt,
utazni zsúfolt vonaton,
felvenni a telefonkagylót,
sakkozni egész éjjel.
Mindent kipróbáltunk
amit csak lehetett,
megvettük, amire volt
pénzünk, és elutaztunk,
amikor hívtak, és adtunk,
akinek kellett,
pénzt, szerelmet, vígaszt,
példát és pofont.
Tudom, ezt minden
nemzedék elmondhatja
magáról, de mi is örököltük
ezt a hazát, így, ahogyan van,
egy gépezetet, melynek
karbantartása is éppen
elég gondot okozott,
s ha kicseréltünk egy csavart,
már düllesztettük a mellünk.
Megjegyzem, igazán semmibe
nem volt beleszólásunk,
túl nagy volt a nyomás,
túl nagy az ellenőrzés,
féltünk is, féltettük is egymást,
de lehet, hogy ez is csak
ürügy volt. Így hát
ha háború nem lesz,
öröklitek kis vagyonunk,
csekély tapasztalatunkat,
de siessetek, mert eljön
oly gyorsan az idő, amikor
megkérdezik tőletek is,
mit tettetek azért, hogy...
 
 
= Kérvény =
 
Nézd, Uram, kitárom életemet.
Itt ülök, tele írnitudással,
sírnitudással.
Sorban gyilkolom mindazt,
kit szeretek.
Látszólag mindenre van időm,
csak az a baj,
hogy éjszaka, alva
tilos inni és dohányozni.
Olyan sok a barátom,
és olyan egyedül vagyok.
Olyan sok nőt szerettem,
úgy látszik, egyet sem igazán.
Annyi mindent szerettem volna,
de minden rosszabb volt,
mint képzeltem.
Uram, nagy kár,
hogy semmit sem adnak ingyen,
csak a szenteltvizet meg az ostyát.
Nekem nagy ház is kellett volna,
gyors gépkocsi és rengeteg szerető.
És kellett volna egy ló, hogy kilovagoljak
tavasszal a birtokomon.
Kellett volna egy nagy könyvtárszoba is,
régi képekkel és szobrokkal.
És kellett volna egy ősz apa,
aki szidjon s megdicsérjen,
egy szelíd asszony, aki megbocsásson,
sok gyermek, aki békét hagyjon,
de azért tiszteljen és szeressen.
Kellett volna hosszú, nyugalmas élet,
és oroszlánvadászat Afrikában,
filmforgatás, ahol enyém
a rendezés, a főszerep,
és a teljes bevétel,
s egy baldachinos ágy, ahol
az ügyvédem s egy közjegyző előtt,
zokogó, hálás családtagok körében
felolvasom végrendeletem.
És kellett volna végül
nagyon sok csók és ölelés,
és rengeteg kitüntetés,
és kellett volna
egy ország, amelynek neve haza,
amely nagy és erős,
és mindig igazat mondanak,
és ugyanazt a történelmet tanítják
minden évtizedben,
és nem változnak az utcanevek.
Tudom, mindezt odaát sem fogom
már megtalálni,
mert túl sok hasonló kívánság fut be hozzád,
és te már régen
házon kívül tartózkodsz, Uram.
 
 
>> JÓNÁS A TÖKLEVÉL ALÓL <<
 
 
= Jónás a töklevél alól =
 
Diktálj nekem szent szavakat
ami majd torkukon akad
szent szavakat szent szavakat
legyen tőlük szelíd a vad
ami majd torkukon akad
 
Nincs különben mit tennem
nem élhetek ebben a rendben
mire kell ébrednem mire kelnem
ki harcol így velem és ki ellen
hiába hirdetem szent nevedet fennen
 
Diktálj nekem szent szavakat
 
 
= Nem az a rózsa =
 
Hej, nem az a rózsa,
amely vérrel izzik,
csak ha lobogással,
minden hallgatása
éppúgy őreá vall.
Színt gőgös tulipán,
áhítatos szegfű, bűnös
liliom kivallhat:
nem rikít, nem bólint,
réteges titkáról
a rózsa csak hallgat.
Sem szereleméről,
sem a haláláról
nem fecsegve, inkább
hiánya tudósít,
üres helye ásít,
mikor leszakítják.
 
 
= Vicc =
 
Jaj, kérem, csak vicceltem, kérem,
én eddig mókázva éltem,
viccből lettem csak költő,
ez verseimből szembeötlő,
és mindamellett folyton féltem.
 
Nem esküvőt akartam: ágyat,
vicc volt, hogy gyermeket kívánjak,
vicc volt, hogy vásárra vittem
bőröm, hogy hittem, s nem hittem,
csak hogy mókáim csodálják.
 
Vicc volt, hogy pont ide születtem,
hogy számontartanak engem,
megfigyelnek, lajstromoznak,
megfizetnek, megkínoznak,
s vicc lesz, ha meghalok ebben.
 
 
= Messziről jövök =
 
Ijedt gyermek megint,
kezedbe tettem sorsomat.
Megbánja tán, ki rám legyint,
megbánja tán, ki elfogad.
 
Miféle tévelygés volt eddig,
mennyi csapda és szenvedés,
de bőrünk kígyóé, levedlik,
lelkünk ránctalan, ölelni kész.
 
Mennyi rom, mindenhol mennyi rom,
milyen sötéten pereg ez a föld,
milyen régóta szeretlek nagyon, -
féregként rágott, pestisként gyötört.
 
Közel voltunk. Mindig milyen közel!
Épp ezért nagyon elérthetetlen.
Messziről jövök, koldusként jöttem el,
diderget tíz éve fuldokló szerelmem.
 
Vak nem vagyok. Tükröm volt elég.
Félelmet én nem ismerek.
De sírnék, ha ezt megértenéd,
szeretnél, hogy így szeresselek.
 
 
= Elektronikus üresség, rézfúvósokra =
 
Istenem, add, túléljem ezt az estét,
amikor érzem, nincs szükség reám,
amikor bárhol, bármikor lehetnék,
és boldog is lehetnék talán,
oly idegen, üres vagyok magamnak,
s valószínű, hogy most már másnak is,
a sok, árandó hang csupán vakablak,
minden tekintet engem pusztulásba visz,
ennyi magányos ember együtt,
ennyi sóvárgás, kudarc, reménytelen,
nem lesz elég életünk, hogy feledjük,
halálra szánt bennünk a végtelen.
Mint bábok, kitömött babák,
ülünk a senki kiürített földjén,
szabályos őrület, vér, vád, vérvirág,
ha tudnám, még csendjét is kiölném.
 
 
= Hideg =
 
olyan hideg lett mikor megértettem
nem szeretsz
szavak sem kellettek hozzá
csak a tér nőtt meg hirtelen közöttünk
és a kéznyujtás a végén
felért egy árulással
 
e hideg tükörben
szemedben
megpillantottam magam
egyedül voltam mint általában
mint akit könnyen elárulnak
és persze nevetséges is
mint mindazok akiket
el lehet árulni
 
 
= Levéltöredék =
 
                                '"Minden hely rossz hely."
                                                      V.I.'
 
hát milyen furcsa volt
                                csak titkolnivalónk
ahogyan ma délben
                                és fájdalmaink
nem is gondoltam volna
                                hát nagyon furcsa volt
tudod az idő oly furcsa most
                                akár ha két halott
eltünőben van
                                találkozik feltámadás után
és elvesztettünk annyi mindent
                                ám megtapintják egymást
mit is lehetett volna tenni
                                és köddé foszlanak
ott állt a lányod
                                megértem már
és sürgetett
                                nem ment meg senki többé
valamilyen felismerés
                                és nincsen hely ahol
öreg leszek mindennek vége
                                találkozni volna jó
csak szánhatjuk egymást
                                mert a pokolnak bugyrai
persze ha tudtad volna akkor
                                zsúfolt zajos helyek
s ha viszonoztad volna
                                mindenütt piszkos
ha megértetted volna
                                figyelő szemek
ha merted volna
                                és mikrofonok
ha remélhetted volna
                                én gyűlöletben élek
csaknem gyilkos lettem
                                gazember
csaknem őrült és halott
                                takaróm vánkosom
de hogyan lehetne elmondani ezt
                                a gyűlölet szilárd dolog
az udvariasság és a lányod
                                és megkapaszkodom
a gyűlölet tégláiból
                                hát gyűlölöm magam
tornyot emelnek itt
                                és emlékképemet
a szeretet mint a sár
                                remélem jól felejtesz
cuppog s málladozik
                                és jól felejtek
 
 
= Gyűlölet =
 
A gyűlölet végigfolyik a világon,
a világ gyűlöletbe fullad,
egymás torkát markolásszák
árban peregve a holtak.
 
Gyűlöli testvérét a testvér,
szüleiket a jó kisgyerekek,
gyűlöli az Isten híveit is,
miközben nyálasan dünnyög: szeretet.
 
És a fű is gyűlöli a földet,
és a füvet gyűlöli a barom,
a barmot az éhes fenevad,
minden hatalmat minden hatalom.
 
S én meggyűlölvén magam,
véget vetnék létemnek valahol,
mert gyűlölik egymást a szentek,
angyalok is, és itt: a pokol.
 
De szeretlek téged, igen szeretlek,
s ezért most szép a világ, -
minden maradjon így, ahogyan van,
gyűlöletem elnyomja a vágy.
 
A vágy, melynek neve nincsen,
mélyről jön, mint a halál tudata -
megszabadítasz a gyűlöletemtől,
ezért szeretlek mindig, Marina.
 
 
= A költő - bohóc =
 
A költő oly kiszolgáltatott.
Mindenkinek van itt helye,
de a politikus, katona,
orvos és a mérnök,
sőt a munkás szerepe is rég tisztázva van,
s kapcsolatuk kielégítőnek mondható.
 
A költő - bohóc.
Elkötelezett, avagy magányos,
jogai nincsenek,
csak kötelességei -
minden joga kötelessége.
 
Ül a vulkán tetején, énekel.
Utoljára hagyja el a süllyedő...
És így tovább.
 
 
= Választani azt =
 
'Mártinak'
 
Csak nemrég kelt fel a Nap,
ferdén éri a földet,
megdönt minden sugarat,
minden csak sárgább, zöldebb.
Magának örül mind, ami él,
nincs helye most a panasznak, -
a világ semmit sem igér,
csak 'van,' s íme, vigaszt ad.
Komfortos cellánk falain túl
még ott reszket a Lehetőség,
ma még minden vonat indul,
a szélmalom keresi hősét,
most csak választani kéne,
csak nyugalom kéne nagyon,
nem füstre, magányra, boros éjre,
csak átlépni e rongy falakon,
választani azt, aki választ,
és szeretni azt, ki szeret,
minden kérdésre adni választ,
üzenetre tisztes üzenetet.
 
Egyszerü minden, ha felkel a Nap,
s virrasztva telik az éjjel,
kizökken a föld az Őrök alatt,
ha telik Tudósok szeme fénnyel.
De élhet szabadon, aki láng,
aki sorsát a Napba veti,
nemcsak a fény játszik a falán,
hanem a sötétség vak jelei,
s amit fenntart, lehúzza mind,
s megöli mind, amiért harcol,
amit felépít, ledől megint,
minden arc szenved egy arctól?
 
Mire majd felkelsz, szürke az ég,
mint tegnap, szürke a föld,
nem hiszed el versem üzenetét,
és csak üresség, ami betölt.
Pedig itt élsz szívemben,
s bármikor szólsz, én felelek,
nem tudnám mondani szebben:
méltóvá teszem életemet.
Legyek hal, mert bárki kifoghat,
legyek vers, hisz bárki elolvas,
legyek rab, hisz bárki lefoghat,
felkel a hold, hogy éjjel felold ass.
 
 
= Marina =
 
Négy országhatár választ el bennünk.
Kilenc évvel előbb kelt neked a nap.
Nem beszéljük egymás anyanyelvét.
Megúnnánk egymást egy röpke év alatt.
 
De meglehet, ha merni tudnánk,
boldog ikrek lehetnénk, mint a kebled,
s halhatatlanul suttognám bölcs öledben,
hogy nem értlek, és nagyon szeretlek.
 
 
= Világ cédája, férfi =
 
Sóvárgok folyton, szélütötten,
női arcok ringatóznak bennem,
világ cédája lehetnék,
de férfinak születtem.
 
Működik bennem a Természet
szennyes és bölcs misztériuma:
míg a női arcok el nem enyésznek,
övék a hatalom, és az ima.
 
Csak az idő sűrűsödött össze,
ma a szerelem nem test és lélek:
a szerelmek összeköltöznek,
megaláznak és kiherélnek.
 
Mert mindennek kellene minden,
a senkinek kellene semmi,
sorsom sorsukba vegyítem,
s bennük üresedve fogok öregedni.
 
 
= Spanyolország =
 
A Tábornok meghalt, bármily hosszú életű volt.
A pénzeken még disznó-arca ragyog.
A gyűlölet emelte fel ezt az embert,
akit mindig leköptek a szabadok.
 
Éled Spanyolország, ízlelgeti ízét
kimondott, régi szavaknak, amikre a tett
oly régen elgondolt, oly tisztán logikus,
oly gyönyörű, s oly nehéz felelet.
 
Irígylem őket. Minden mozdulatuk
vándor viharé, neve: Forradalom!
Egyenes tőle a férfiak dereka,
s ez gömbölyödik az asszonyokon.
 
A Tábornok negyven éve halott már!
Bilincsei rozsdállnak, eleven a nép,
és újrakezdi, mindig újrakezdi,
és árokszélre löki gyűlöletét.
 
Marina, Luís, Jaime, meg a többi!
Ha jön a vihar, gondoljatok ti rám:
ha kell, zászlótok alatt édes a halál,
de: no pasaran! No pasaran!
 
 
= A Hiába =
 
Mellette feküdtem. Mellemen feküdt.
Egészen Más volt, mint Amilyen.
Idegen Városban, idegen Szobában
egymást nem értő, két Idegen.
 
Szerettem őt, és szeretett engem.
Bár ne lett volna Vége soha!
Idegen városban, idegen Nővel
oly ismerős volt az a Szoba.
 
Annyi Gát köztünk, annyi Feszültség,
úgy lettem övé, és ő az enyém,
és mire felkeltünk, összemosolygott
két egyszerű, pontos emberi Lény.
 
Most vele élnék, Árnyéka lennék,
Lába Nyoma, halk Susogása -
de csak egy Fénykép, de csak egy Sóhaj,
de csak a Fájdalom. És a Hiába.
 
 
= Kacagtató =
 
'Apáti Miklósnak'
 
E nagy bolondokháza,
amely az otthonunk,
sarkáig van kitárva,
hogy csaknem megfagyunk,
 
de hozzánk nem jön vendég,
csak mi mennénk nagyon,
tudom, ha elmennénk,
vernének ám, agyon.
 
De fogvacogtató ez,
itt élni-halni kell,
s igen kacagtató lesz:
két költő énekelt
 
a szerelemről, habár
szerelme nem akadt,
és szabadságról, habár
még sosem volt szabad.
 
 
= Elmegyek minden találkozóra =
 
már nem lelem a szabad vizeket
még álmaimban sem nincs irgalom
amit szerettem volna most befon
mert minden kívánságból kötelesség
lesz minden felszárnyalásból zuhanás
minden jó álomból sikoltó felriadás
de hát tavasz van a harmincharmadik
nagy idő lehet még előttem
e hátrafelé úszó szomorú időkben
és elmegyek majd minden találkozóra
hogy megleljem végre a szabad vizeket
s az ősz vént ki mondja mindenre
        nem lehet
 
 
= Szekvencia =
 
'Kis Pintér Imrének'
 
már csak az erkölcs vagy az sem
a régi szép igék
gerinc-emlékek ázalagok között
az ego torzulásai
a döntésképtelenség
a történelmi űr
minden bűn elévülése
az ártatlanság érvénytelensége
a szavak kiszolgáltatottsága
kopasz fejem deres hajad
néhány fél cseresznye kontinuitása
az egymásnak kölcsönzött szabadság
 
 
= Üres =
 
Üres kagyló vagyok. Üres, üres.
Emlékeim emléke csak.
Halálra ítélt vagyok, akármi lesz,
az isten mindenképpen becsap.
 
Csak morzsolgatom a napjaim.
Még egy? Több száz? Vagy több ezer?
Az aréna megtelt. A cézár int,
s én vagyok a jelentő és a jel.
 
Ráadásul oly szentimentális:
rabtársaim tudják a közhelyet,
élhetek még, meghalhatok máris,
úgysem élhetek magam helyett.
 
 
= Bármikor =
 
'Elek Györgynek'
 
Bármikor jöhetnek értem,
készen vagyok.
Ablakom világít az éjben,
s a csillagok.
Bármikor jöhetnek értem,
szemem ragyog.
Kezük közé esni nem szégyen,
enyém a jog.
Bármikor jöhetnek értem,
én vallhatok.
Szabadnak lenni néha érdem:
szabad vagyok.
Bármikor jöhetnek értem,
fék csikorog,
rács, drót, bilincs, és fenn az égben
pereg a dob.
 
 
= Sorsjáték =
 
Álmomból felriadva
egy régi, belső hangra,
hogy felvirrad új napra,
fogam csak vacokna.
 
Jó a véletlen hűség,
jobb a szükségszerűség,
bőrön érezni hűsét,
apám pofonütését.
 
Mit ér ide kivetve,
erre az üres helyre,
sok meddő szerelembe
cibál az idő kedve.
 
Álmomban egy Nő bámul,
aki ölelni bátor,
és megvéd a haláltól,
ha gyáva lennék, rámszól.
 
És boldog szőkesége
minden nőtől eltérne,
ragyogna, antik érme,
és sosem lenne vége.
 
A Gép más nőt küld nekem,
mástól szüli gyermekem,
de álmomban megjelen,
meztelen. És végtelen.
 
E borzalmas sorsjáték,
a lét, ha majd megszán még,
tán teljesül a szándék,
álmomból lépő árnyék,
 
a megszolgált ajándék.
 
 
= Szerelmem útvesztőiben =
 
Én féltelek magamtól,
féltelek nagyon.
Én Péter vagyok, s elárulok
mindenkit egy-egy hajnalon.
 
Én gyűlölöm magam rég,
már megszoktam ezt.
Én Péter vagyok, oldás-kötés,
halálra táruló kereszt.
 
Tüzedhez melegedni térjek?
Megfagy tőlem, kicsim.
Próbálták már sokan,
most fáznak odakinn.
 
Szerelmem útvesztőiben
lerágott csontok mindenütt -
én Péter vagyok, és megtagadlak,
mire az óra újra üt.
 
 
= Kevés =
 
Oly kevés kellene
s a világ értelmessé válna
De lehet, a világ máris az,
csak mi nem.
 
 
= Egyszerű =
 
'Estók Károlynak'
 
Itt, Kállósemjénben
még él az Isten,
káromkodik is,
ravaszkodik,
de él.
 
Bent lakik reményeinkben,
bár semmi hite nincsen,
káromkodik is,
ravaszkodik,
csak azért.
 
Mert minden olyan egyszerű,
csak nőni, meghalni, mint a fű,
káromkodik is,
ravaszkodik,
míg minden véget ér.
 
 
= Barátság =
 
'Kuczka Péternek'
 
Szőrkucsmájában jött,
amikor először láttam,
nagydarab, vidám férfi volt,
és két csinos nő kapaszkodott belé.
Rögtön tudtam, ő lesz az a költő,
és bizonyára igen Nagy Ember.
 
Hallottam róla azóta sokfélét,
úgy ismerem, mint az apámat,
és magázódunk, bár néha a nyelvem
magától átvált tegezésre,
de ez szabály miközöttünk,
mert annyi nem-derék ember
tegeződik össze manapság.
 
Mondhatnak róla bármit,
mondhatja ő is, falhoz állíttat,
ha húsz évvel korábban találkozunk,
nekem ünnep, ha vele összefutokm
s neki is fontos a becsület.
 
Furcsa, hogy egyformán láthatjuk a világot,
bár fia lehetnék, lám, ennyi teherrel
születtem, hogy most egy a világunk -
aludtam is ővele egy szobában,
külföldön, és biztos volt véle az álmom,
 
nem érdekel, melyikünk lesz
halhatatlanabb e ravasz időkben,
én tanúsíthatom, ember volt,
(bár ezt mondhatná majd rólam is valaki)
és e sártekén hiába nem élt.
 
 
= A jó riporter =
 
'Stefka Istvánnak'
 
Igazat szólni oly nehéz,
igazat kérdezni sem könnyebb,
tagadná a szív, amit az ész
megvall, s a hangok elröpülnek.
 
De minden hang egyszer visszazeng,
hiába küzdesz ellene:
a gaznak szégyenletes csend,
igaznak csendülő zene.
 
Légy boldog, hogyha milliók
éterébe úgy jut el szavad,
akár a víz, a levegő, a csók,
a napsugár: természetes, szabad.
 
 
= A vers =
 
'Hirsch Tibornak'
 
A vers
nyelvi és költészeti konvenciók
rlszbeni megtartásából, részbeni
áthágásából (hagyomány + eredetiség)
áll.
A vers ráébreszt
a nyelvi jelek
önkényességére.
A vers megfordítja az oksági viszonyokat
a nyelven belül,
és minden szót
minden más szó mellé rendel.
A vers olyan megállapítás,
mely csak a költőre érvényes,
és csak az alkotás
pillanatában.
A vers írása és olvasása olyan
játék,
amelynek nincsenek játékszabályai.
A sakkjátékhoz hasonlítható leginkább,
de partner (ellenfél) nélkül.
Minden szöveg vers, ha vershelyzetbe emeljük.
A vershelyzetet a játékban való részvétel akarása határozza meg.
A vers olyan szöveg, amelyre azt mondjuk, hogy vers.
A vers olyan sorokból áll, melyek általában nem futnak ki a lapszélig.
A vers minden szava axiomatikus, együtt adnak egy definíciót.
A vers metanyelv, mert mondanivalója metanyelvi.
A vers olyan hólabda, amelyből lavina lesz, és a közbülső állapot
leírhatatlan tartalmi-formai akkumuláció.
 
 
= Undor =
 
eljött már az undorok kora
a széttépett leveleké
és az öngyilkos tükröké
hát vállaljam így is ezt
mindent elrontottam
szétszedtem ezt az élet-játékot
s képtelen vagyok összerakni
 
szerelem a szeretetlenség
láncreakciójában hol a helyem
nincs kedvem tolvajtól lopni
gyilkost megölni
magam is jó gyilkos vagyok
és már csak a reklám mond igazat
 
csak tépem tépem szét
napi postám
vele hal egy-egy halvaszületett
barátság szerelem s rengeteg
hasznos állampolgári kapcsolat
 
félek nem lesz kedvem
a megszabadító öregkort kivárni
én julius caesar vagyok
és idejében úgy döntöttem
nem lépek át a rubiconon
én jézus krisztus vagyok
lassan harminchárom éves
ácssegéd mostohaapám műhelyében
de időnként nekem is adnak
borravalót
 
 
= Nosztalgia =
 
Ó, régi szeretők! Hol van a régi trafik
a Puskin utcában, hol száját kínálta Ilona?
Elhúzta a függönyt, bezárta az ajtót,
és behúnyta szemét. Hol vagy, Irén,
amikor záporoztak rólad a boldog vízcseppek
az első tengerparton, ahol voltunk?
Hol vagy, Anita, kivel együtt a padban
jobban érdekeltek a gömbölyded idomok,
s akivel tíz év múltán pecsételtük meg
régi barátságunk (remegésem a régi)?
S ti többiek, balga szűzek, titkot-kutatók,
másba-szerelmesek, de velem-cicázók,
hol vagy, kicsi Ágnes, akiért térden
végigcsúsztam volna az Északi-sarkig?
És te, Zsuzsa, akiért egyszer majdnem
végképp felingerelt a kamasz-halál?
Megkopaszodtam, megpúposodtam,
s oly ámultan nézem mai lányok hozzám
írt szerelmes sorait, mintha nem tudnám,
nem érthetik ők, én még mindig a régi helyen
járkálok, reszketek izgalmamban előre,
s legszívesebben visszacsinálnám az egészet,
mert nem az ágy a szerelem, nem az oltár,
csak az a testetlen, ártatlan remegés!
 
 
= A megismerés <objektív/szubjektív> pólusai =
 
Odakint gyenge levegőmozgás,
apró rovarok dörzsölik lábukat
szárnyukhoz, a csillag most bolygónk
másik oldalára szórja fotonjait,
és testem molekulái bizonyos kényes
kámiai egyensúly állapotában pihennek.
 
Nyár van, enyhe szél leng,
a tücskök vígan ciripelnek,
a Nap elnyugodott,
jóllaktam, és még fiatal vagyok.
 
Történhet velem bármi,
tudományosan és tudománytalanul,
de a tudománytalan mégis a szebb,
s mi több: sokkal rövidebb.
 
 
= Noys =
 
Noys, én megtalállak téged
a százezredik évben is,
én addig várok, míg van remény,
és azon is túl.
Világunk nemsokára kihúny,
és végzetünk,
hogy egy világban éltünk.
 
 
= Jézus, Mária Magdolnának =
 
Köszönöm, asszony, hogy szerettél.
Megédesíti gondjaim,
hogy engem is lehet szeretni,
s bár mindenkinek csak lelkem kellene,
és testem gyötretése,
te testemért éppúgy esengsz.
 
Elgyöngítesz, megerősítesz.
Óvsz engem, mégis harcba küldesz.
Tudod, hogy nem lehetünk
együtt soha, te szűz hetéra,
mégis mellém heversz,
ha tanítványaim félrenéznek,
és lábaim csókolgatnád,
ha hagynám.
 
Én mindezt úgy veszem,
mint drága bolondságot,
s mint Atyámnak nyújtott,
tiszta áldozat,
mégis olyan,
mikor hiteddel átölelsz,
s minden élethez kötő szavaddal
felkészítesz a Golgotára.
 
 
= Megaláztatás =
 
amikor tudja
hogy meg fogom ütni
leveszi szemüvegét
 
és a halálraítélt maga
mezteleníti le nyakát
a bárdnak
 
ilyenkor a hóhér
hosszan iszik utána
és egyedül
 
nem imádkozik
nincs kihez
amikor tudja
 
 
= Házasság =
 
Ő ott fekszik a másik szobában,
A másik szoba egy óriási fül.
Én itt vagyok, és hallgatózom,
Ő magányos, így vagyunk egyedül.
 
A szerelem hát gyűlöletbe fordul,
Mérgez bennünket minden egyes szó,
Minden hazugság igazságra vált itt,
Minden igazság többször csalható.
 
De közös még lakásunk, gyermekünk,
Közös a könyv, a bútor, telefonszámla,
Közös minden emlék, ami belénk égett,
És az is közös, hogy minden hiába.
 
Hintázunk mi a gyűlölet hintáján,
Aki fönn van épp, farkasmód nevet,
És arcunkon a gyilkolás jéghidege,
Szívünkben szánalom és szeretet.
 
Mert nem tudjuk, ki kerül börtönbe,
Ki temetőbe a másik keze által,
De közös a lakás, a bútor, a gyermek,
S egy tucat év, amit senki se vállal.
 
 
= Átnevelés =
 
Elhagynak a képek,
nem tudom kifejezni magam.
Tökéletesen úgy gondolkodom,
mint ti valamennyien.
Valamennyien, akik nem vagytok költők.
Meghaltak a metaforák,
elvéreztek a szimbólumok,
megzavarodtak a szinesztéziák,
a trópusok, az alliterációk.
Csak a nyugalom kell,
nem a nyugtalanság.
Semmi fontos dolog nem jut eszembe,
és semmi haszontalan.
 
Azt hiszem, jelenthetem,
tisztelt Társadalom,
átnevelésem immár
befejezettnek tekinthető.
 
 
>> A KERESŐK <<
 
 
= Non credo =
 
Világomban hinni nem tudok.
Ezt gyakran szememre vetik.
Csak siettetném a holnapot,
pedig még alig esteledik.
 
Pedig biztos mindennek van itt helye,
s az összefüggésben minden világos,
mégsem hihetek.
Képtelenség, ugye?
És káros.
 
És a lelkem mélyén nem hiszek magamban,
tudom, hogy véletlenszerű
anyaghalmaz vagyok,
élni bonyolult, meghalni egyszerű.
S ha csodát látok, emberit vagy istenit,
amely előtt mindenki más kész
leborulni, én fintorogva mondom:
jó trükk volt, ügyes a bűvész.
 
Ha omlik könnyem, úgy szenvedek,
belül egy hang fitymálva felnevet,
s megkérdi: elég hihető vagyok,
vagy ráadásul ontsam véredet?
 
És hinni nem merek.
 
És nem hiszek apámnak, anyámnak,
s a nőnek, gyűlöl vagy szeret,
bolondnak tartom mind titokban,
barátomat és ellenségemet.
 
És ettől szenvedek.
 
Pedig belépnék én valamennyi pártba,
lennék főrabbi, pápa, főmuzulmán,
s imádnék minden felségjelt és ereklyét,
és helyét is csókolnám, leborulván!
Szavaznék én, bólintanék,
aláírnék és támogatnék,
s ha kellene, darócban járnék,
koldulnék, énekelnék, ugatnék,
elválnék, megházasodnék,
gyermekeket nemzenék, kitagadnám,
életre keltenék, szívesen ölnék,
ha a vakhit áldást adna rám.
Gyűjtenék szeretőt, bankbetétet,
kicsempézném a fürdőszobát,
bevásárolnék, megfürödnék,
masíroznék, mint a katonák.
De nincs hitem, s ezért tudom,
amíg el nem jön, minden mindegy:
bekapcsolt gépként pergek,
bolygóként keringek.
Bár adná az Isten, ha van:
ne legyem igazam.
 
 
= Elmennék érted én... =
 
Elmennék érted én
nyakig hóban és sárban,
ha volna még remény,
hogy érted is kívántam.
 
Elülnék veled én
akár az ördögök között,
ha tudnám, nincs remény,
üldögélésünk örök.
 
Aludnék veled én,
jobban, mint bárki más,
ha volna még remény,
nincsen feltámadás.
 
Hallgatnék veled én,
csended ha megkötöz,
csak volna még remény,
ha sírunk is közös.
 
 
= A búcsúzás éjszakája =
 
Álltam csak ott, részegen motyogva,
nem tudtam, hogy jutok haza,
fagyott a föld, az ég mogorva,
kietlen volt, mint minden éjszaka.
 
Rossz volt a búcsúzás, a helyrehozhatatlan,
mégis mindent megoldó - ökölcsapás:
álltam csak ott, részegen motyogva,
és tudtam, mindenben én vagyok a hibás.
 
Mint Isten, ki rossz eget teremtett,
sivár földet, állatembert, úgy mentem haza,
mint Isten, ki nem kaphat méltó szerelmet,
kővé dermedtem, mint minden éjszaka.
 
Mert öröktől ismertem minden mondatot,
és pontosan leírt minden mozdulatot -
öröktől fogva álldogáltam ott,
részegen motyogva a búcsúzás alatt.
 
 
= A Keresők =
 
'Ancinak'
 
Ó, hiszen ti ismeritek a Keresőket.
Ti vagytok a Keresők.
A Keresők azok, akik ráébrednek,
hogy elmúlik az élet,
ülnek egymással szemben
egy könyvekkel zsúfolt szobában,
(a könyveket is csupa Kereső írta)
és mindenről valami más
jut az eszünkbe.
 
A Keresők azt szeretnék,
ne múljék el legalább ez az egy éjjel,
mert nincs értelme,
hogy eztán üres és halk éjek jöjjenek újra.
A Keresők elégedetlenek,
önmagukkal és az éjszakával,
ezért isznak, amíg van erejük
nyúlni a pohárhoz.
De azért nem alkoholisták:
agyuk tartományában ott áll
faköpenyben az Őr,
aki szívből megveti a Keresőket,
ő ébreszt fel majd másnap,
és szereti az olyan szavakat,
mint "Társadalom" és "Kötelesség".
 
Ő pillant rá a hangtalanított
tévére időről időre,
mert tudja, az idő múlik,
és nem szabad semmiről lemaradni.
 
De pokolba az Őrrel!
Most éjszaka van.
Ki lehet mondani mindent.
Csak tipródjanak a külső őrök
lehallgatókészülékük és hüvelykszorítójuk mellett,
a Keresők ilyenkor halálraszántak.
Évtizedek óta ismerik egymást,
és még egyikük sem adta magát meg
a fakabátban posztoló Őrnek.
Nem tudtok olyat mondani nékik,
amit most meg ne csinálnának.
De nem is tudtok. De nem is csinálnak.
 
Ilyenkor éjszaka kiárad a Szeretet,
felnyílnak az öntudat bűzös kamrái,
és a férfi férfi szeretne lenni,
a nő pedig nő.
(Csekély szerep ez mind, de ezt hagyta szabadon
a Társadalom s Kötelesség.)
Mert ne felejtsük el: mindig van
a szomszéd szobában valaki,
aki még kicsi ahhoz, hogy Kereső legyen,
de bármikor felébredhet,
s ránk nyithatja az ajtót.
 
A Keresők ilyenkor megtalálják
megtagadott hitüket,
s felveszik arcukat is, az éjszakait,
amelyen nem rendbeszedettek a vonások,
és nevet, amikor neki tetszik,
és ha rövid szabadságra gondol,
könnye kicsodul.
 
A Keresők táncolnak, régi zenékre,
melyek régi keresések emlékét felidézik,
kerengnek sután önmaguk körül,
s megérzik az elmulasztott lehetőségeket is.
Mert minden nap elmulasztott lehetőség,
eltűnik valami, amire rá lehetett volna
nyomni a Pecsétet,
mielőtt még a szigorú Őr felberregteti
az órát, s bekapcsolja a Társadalom
és Kötelesség sima szavú rádióját.
 
A Keresők mégsem tehetik, amit akarnak,
mert nem tudják, mit akarnak, s keresésük
sötétben tapogatózik.
Fura vicceket moondanak egymásnak,
s felváltva vállalnak cinkosságot az Őrökkel,
akik ott állnak a sötétség határán,
s elfehéredett szájjal mormolják:
Társadalom, Kötelesség.
 
A Keresők szégyellik megvallani egymás előtt is,
hogy keresők.
 
Így van ez, míg minden palack kiürül,
s az egyik kereső föl nem ocsúdik,
taxit rendel az Őröktől,
s bizonytalanul eltűnik,
otthagyva százmillió
megválaszolatlan kérdést,
melyet a Társadalom s Kötelesség
s a szomszéd szobában alvó ártatlan
talán megold majd.
 
Jobb reggel, a kemény fényben,
a piszkos poharak s üres üvegek közt,
ha a Keresők maradéka nem szól
egymáshoz semmiképp, csak magában
dünnyög, mert keresésük
most is hiábavaló voltm
most sem mondták ki az egy igazat,
s ha kimondották, udvariasságból
félretekintettek, s mindazt, amiért
élni igazán érdemes lenne,
a kiürült üvegek rovására írták.
 
De ezt más az Őrök sugallták,
akik szerint mindenkinek van
Saját Ágya,
Saját Lakása,
Saját Élete,
Saját Célkitűzése,
Saját Koporsója.
 
Így hát a Keresők felébrednek reggel,
s meggyónnak az Őrnek,
ahelyett hogy kilöknék fakabátjából,
elküldenék az éjszakába keresni
vagy hidegvérrel megölnék
fényes nappal, mindenki szemeláttára!
 
 
= Hallgatag köszönet =
 
Köszönöm neked, hogy nem szerettél,
csak úgy magadhoz engedtél,
ezzel is megvígasztaltál,
elültél velem egy asztalnál,
megismertettél önmagammal,
nem ismertél rám nappal,
megértetted, hogy nem értlek,
hogy élni tudtam volna érted,
s ha majd megértjük, ott a másvilágon,
köszönjük néked hallgatásom.
 
 
= Két asszony =
 
az egyiket gyűlölöm
a másikat szeretem
lefolynak könnyeim
átnézek könnyemen
 
látok ott bizonytalan
sűrű halált és rettegést
az egyiken szárnyakat
a másikban kést
 
 
= Ady Endre =
 
Ez az ugar-ország, ez a falatnyi ország
ketrece volt ennek az országnak.
És ebben a ketrecben oly szabad volt,
hogy örzői kívülről ugrottak a rácsnak.
Ez az oroszlán túl korán jött el,
nagyon korán. Ha ma jönne,
vagy teleaggatnák kitüntetéssel,
vagy belefúlna a közönybe.
Ez ország-ember volt. Halódó teste
végigzuhant karéjban, mint a hegyek,
ő szabta meg belső határainkat,
ő szabta ki fölénk e hatalmas eget.
Hiába fordítják, hiába dicsérik,
hiába varázsolják idegen nyelvre,
indián törzsfőnök halotti torára
csak mi megetünk, ugye, Ady Endre?
 
 
= Pontos, szigorú =
 
'Illés Endrének'
 
Mester, áruld el a titkát, mi az élet,
hogy lehet ilyen pontosan, szigorúan
megélni mindent, ilyen tartózkodóan,
magabiztosan és következetesen?
Egész eddigi életemben igyekeztem,
s lettem kisebb mesterek között mester,
sok mindent elrontottam, van róla
tanulság bőven, s mégsem tudom én,
hogyan élhetnék ilyen pontosan, szigorúan.
Tőled sohasem kérdezhetem igazán meg,
mert távolságot von a szemérem,
csak akkor leszek igazán közel Hozzád,
ha már nem leszel pontos és szigorú.
Akkor majd szigorúan és pontosan érted,
hogy tartózkodó tanítványod voltam,
aki csak meghatározott időben kéri tanácsod,
mert tiszteli vállalt, szigorú szereped.
De majd amikor eltűnnek az évek,
s egyidősek leszünk az öröklétben,
megtudod, szerepeken túl szerettelek én,
s abban is tanítóm voltál, amiben néha
magad is kételkedtél, pontos, szigorú mester.
 
 
= Songok a "Nem fogunk hazudni" című színdarabból =
 
 
= Prológus =
 
Bölcsőjében hazudik a csecsemő,
hazudik a gyerek, mire foga nő,
hazudik a kérdező s a felelő,
és hazudik a férfi meg a nő!
 
Hazudik a tanár és a tanuló,
hazudik a vevő és az eladó,
hazudik az újság és a híradó,
ez a világ hazugoknak való!
 
Hazudni fog itt szerző s a színész,
a néző a hazugságba belevész,
mert aki a tükörbe jól belenéz,
tudja jól, hogy hazugság volt az egész.
 
 
= Semmi sietség =
 
Semmi sietség, fő az okosság,
elvtársak, a termelést fokozzák,
mi majd megszervezzük és elosztjuk,
mert fő a jövőtudatosság!
 
Jövőtudatosság és ráció,
éljen a komputerizáció,
áramoljon az információ,
fő a koordináció!
 
A kis gép nagy gépet terem,
a kisteremből lesz majd nagyterem,
a perspektívánk végtelen,
ha együttműködnek velem!
 
Mert ebben van csak ráció,
nálunk nincs diszkrimináció,
viruljon ez a kis náció,
éljen a konszolidáció!
 
 
= A protekció dala =
 
Tartsunk össze mi, kisemberek,
mi, egyszerű és szürke dolgozók,
hadd mosson a dolgos kéz kezet,
szerezzünk egyszerű protekciót!
 
Ha van sok testvéred és sógorod,
cserében minden komámat megkapod,
s ha nem lelnél azonnal kiskaput,
önzetlenül ajánld szolgálatod!
 
Szerezz te is, kaparj te is,
ne trabantos légy, de zsigulis,
senki nem fog rossz szót szólni rád,
szemesnek, szemtelennek,
erőszakosnak, rámenősnek
áll csak a világ!
 
 
= A siker dala =
 
A siker mindent igazol,
mindent feledtet a hírnév,
a sikernek jár a mosoly,
bökj oldalba, ha sírnék!
 
Ha Nagy Emberhez visz utad,
tiszteld meg a lába nyomát,
ne utasítsd el, amit ad,
és főleg fogd be a szád!
 
Hamar sértődik a siker,
fénye nélkül belep a por,
pórul jár, ki nem hiszi el:
a siker mindent igazol!
 
 
= Hazudsz magadnak is =
 
Lehet, nem is tudod,
hazudsz magadnak is?
A tükröd mást mutat,
a szíved másban hisz?
Lehet, emelt fejed
alatt kevés az ész?
Lehet, ezért 'neked'
járhatna megvetés?
Lehet, hogy az idő
elillan jeltelen,
hazugság vesz erőt
a végső perceken?
Nézz szembe magaddal,
és láss meg, ha hamis:
ha szemed lesütöd,
hazudsz magadnak is!
Lehet, nem is tudod,
a szíved másban hisz,
a tükröd mást mutat,
hazudsz magadnak is!
 
 
>> OLYAN ÁRVÁN <<
 
 
= Kortársak =
 
'Illyés Gyulának'
 
Önnel sokan paroláztak,
ezért én mindig lemaradtam.
Nincs bennem elég alázat,
jó volt nekem csak úgy, magamban.
 
S most, amikor a Tenger felforr,
mindenki nagy szót vár, csudás szót,
bölcs hajós joga mindenkor
tisztelgőn felhúzni a zászlót.
 
Nem ugyanaz, nem ugyanaz,
más a hetvenöt, s harminchárom, -
s uram! száz év múlva mi az?
Sostársam. Testvérem. Barátom.
 
 
= Dadogás =
 
ha még lehetne
ha ennek ellenére is
tudván hogy mindez
elismerve hogy
 
meggyőződésem szerint
volna rá lehetőség
amennyiben te is
fenntartásaiddal együtt
 
ez nem mentség semmire
a végeredmény ugyanaz
a tévedés kizárva
de addig
 
hiszen szeretlek
hiszen hiszem
boldognak és szabadnak születtünk
bármit is jelentsen ez
 
könnyebb lemondani róla
veled
 
 
= Robespierre Dantonnak =
 
'Száraz Györgynek'
 
Mon ami, most még egyet akarunk,
és békésen iszunk egy asztal mellett,
a közös és nyilván fényes jövőre.
(De az 'ordre' akkor is hímnemű.)
 
Georges, mégis nyugtalanít valami,
mintha túlságosan hinnél abban,
hogy én vagyok az erősebb (és kegyetlenebb).
(Bár az 'ordre' tényleg hímnemű.)
 
Most még eltűröm, hogy rajtam nevess,
és jólesik, hogy sajnálsz egy kissé,
de még eszembe jut majd ez a szánalom.
(És az 'ordre' mindig hímnemű marad.)
 
Mindent értek, és téged is nagyon,
örülök, hogy kiélvezed a maradék időt,
de én kés vagyok a történelem kezében.
(Mert az 'ordre' valóban hímnemű.)
 
Jobb tisztán ölni, mint piszkosan meghalni,
barátom, barátom, Georges,
egyszer meg kell tanulnod pontosan,
hogy az 'ordre' csak hímnemű lehet.
 
 
= Újév előtti számvetés =
 
Becsülettel dolgoztam többnyire,
és mire vittem? Ennyire.
Nem haltam meg semmiben éppen,
úgy is mondhatnám: túléltem.
 
Lecsúszott torkomon némi alkohol,
közelebb került egy évvel a pokol,
és megbánhatták megint, akik szerettek,
lett belőle sérték, adósság vagy gyermek.
 
Nem gazdagodtam meg ebben az évben,
de azért nem is haltam éhen,
megalkuvón fogadtam, amit a sors ad,
vagyis ezerkilencszázhetvennyocat.
 
Ebben az évben béke volt viszonylag,
arányosan eloszlottak a holtak,
s ha valamiben tönkre kellett menni,
talán épp az volt, hogy nem történt semmi.
 
 
= Rendületlenül levél, talánokkal =
 
Sokat gondoltam rád. Kissé közhelyes, tudom.
De igaz. Legtöbbször este hívtalak fel,
néha hosszan hagytam kicsöngeni,
máskor meg gyorsan letettem: féltem nagyon,
más veszi fel. És talán jobb is volt ez így,
mert mit is mondhattam volna ennyi idő
után, amit csak azért hagytam elfolyni vakmerően,
hogy ne érhessen vád, rádrontok egyhamar,
aztán majd elhagylak, mint ki jól végezte
dolgát. Én két évig vártam tehát, hogy nyugodt
lehess, és én is nyugodt lehessek, igaz volt az,
amit már akkor tudtam, amikor tudtad, amit
én tudok, szavak nélkül is. Sokat szenvedtem szóta,
(talán elhiszed), mert mindenért fizetni kell,
és sokszor megbántam már a gyávaságom.
A telefon pedig csak csöngött, és néha már
azt gondoltam, külföldön vagy, máskor, hogy
talán meghaltál, vagy talán megházasodtál,
ami szinte ugyanaz, mert mindenben van
valami időtényező, amely szerint lehet két évig
várni, de nem feltétlenül tizenkettőig,
mert fárad az emberi akarat is, és
nemcsak az ész, a szív is öregszik.
 
Kissé zavart céltudatosságod és
absztinenciád - ahogyan ott ittad az üdítőt -
meg tudsz-e érteni ilyen előjelekkel? De éppen
ez vigasztal: én, aki végig botladoztam
életem, talán tőled kapom meg
a feloldozást. Mert világok omlottak bennem
össze, és persze épültek újak is, -
nehéz lesz ott majd elmondani mindent,
veled szemben ülve két szünet között,
mit mondhatna Yorick a Színészkirálynőnek?
De mégis - talán sokat. Talán mindent.
Nem is Yorick, talán csak Hamlet.
Mennyi talán, szeretnék biztosra menni,
és mégis boldoggá tesz ez a reszketés,
ez az igazi kéjenc élvezete: két évnyi csönd,
két évnyi önkéntes rabság után -
ez már alig fokozható. Emlékszel, egyszer
ültünk egymással szemben egy étteremben,
talán (már megint talán?) férfiasabb voltál
a kelleténél, mert férfias vagy, ha lelkesedsz,
és ha felháborodsz, én pedig hiú vagyok,
szeretném, ha néha csak rám figyelnél,
és elhinnéd nekem, félkézzel is lehet
nagy dolgokat teremteni (vagy csakis félkézzel?)
és akkor a másik kezed rám is bízhatnád talán,
mert ring, ring még a tenger rendületlenül.
 
 
= Cynevare =
 
Addig szép minden, míg feloldhatatlan.
Egy ismeretlen küldte távirat.
Rejtélyt, kalandot ád minden pillanatban,
és elképzelhető még minden átirat.
 
Mert nőnemű e név, a szép ismeretlen
sok boldogságot kíván, de vajon vár-e?
Születésnapomon így született hát e versem.
Many happy returns of the day, love, Cynevare.
 
 
= Marasztaló =
 
Majd egyszer nevetni fogunk az egészen,
kedves, csak most még nehéz a nevetés.
Te el akarsz menni Franciaországba,
és én... erről még beszélni is nehéz.
 
Adósok vagyunk mindnyájan valamiképp,
s boldogsággal adós nekünk a világ.
Kérlek, Istenem, szelídítsd meg a sorsunk,
ne küldjön el engem, őt se űzze tovább.
 
Tudod, ő idegen lesz francia földön,
soha többé nem mondja az én szavaim -
én pedig meghalok öregen, egyedül,
s a kedves elfelejt nevetni odakinn.
 
 
= Mi mást? =
 
Nem válaszoltál, s már megszoktam: nem válaszolnak,
Te sem tudsz mást, csak szűkölsz, mint a holnap.
De egyszer majd te is kimondod, minden elhangzik egyszer,
nem lesz, aki kimossa, nem létezik semmiféle vegyszer,
mert ember vagy, nemcsak asszony, s új hiteddel
a régi hallgatás mind egyszerre felkel,
s ha majd szembenézek veled, rövidlátó korunkba,
egyszerre robban fel minden régen tartalékolt bomba.
Mert nem lehet így büntetlenül élned:
vállalnod kell, valaki mindig meghal érted.
S ha majd megvénülsz, imára-férfira hitetlen,
megérted, nélküled milyen nehéz utat követtem.
S ha tetteidben az égi hatalmak fontolóra vesznek,
mi mást mutathatsz fel, mint éppen ezt a verset?
 
 
= Olyan árván =
 
Nem tudtam, miért áll az őr az vártán
        oly hallgatag -
mért állt, mint oszlopszent, oly árván,
        ott mért maradt -
mért tűrte zsarnok hízelkedését,
        és kenyerét -
én azt hittem, megszólalni fél még,
        hogy már elég -
állt csak, sután és ünnepélyesen,
        csak szeme járt -
s látta, bolondul nyüzsgött a terem,
        a jó halált -
halál előtt már hallgat az ember,
        csak mosolyog -
már csak sajnál, soha többé nem ver
        meg az a bot -
hiszen nem volt puskája a vártán
        maga állt ott -
ősz volt, bottal állt ott olyan árván
        aki látott.
 
 
>> HÚSVÉT UTÁN <<
 
 
= Újszülött fiamnak =
 
Légy boldogabb, mint én
édes fiam.
Majd megtudod szintén,
fáj mind, ami van.
 
De azért boldog leszel,
bizonyosan.
Aggódom, míg éledezel,
édes fiam.
 
Járkálok én csak körben,
mardos a vád:
látom benned, a Tükörben:
ez az apád.
 
 
= Csönd =
 
Csönd, te fogj körül engem,
tölts meg méltósággal és tisztességgel,
hogy szégyellje magát, aki kémlel,
fagyjon meg ebben a csendben.
 
Csend, te növelj meg engem,
legyek nyugodt és biztos, mint az éjjel,
ne legyen senki, aki majd szégyell,
s aki fázik, nálam melegedjen.
 
 
= Pillantások találkozóján =
 
'Rada Alexandrovának'
 
Pillantások találkozóján
én gyűlölöm a nyelvet,
hiába nézel kíváncsian és árván,
hiába szeretnélek úgy, ahogy szeretlek.
 
S ha van mennyország, valahol máshol,
akkor ott megszólal, nemcsak feltámad,
és nem ül, mosolyog és hallgat,
és idegen, mint emberek közt az állat.
 
 
= Lehet, nem tudok... =
 
Lehet, nem tudok többet írni verset,
annyi lényegtelent leírtam eddig,
a költők is csak a bőrüket mentik,
és őt is gyötrik kínok és keservek -
 
lehet, nem tudom bevégezni ezt a verset,
csak bevérezni, reá bukva végképp -
adja Isten, kiadtam volt, mi tőlem tellett,
s ne kapjak más jutalmat, csak lelki békét.
 
 
= Titokban lázadó =
 
Derült és kőnyugodt vagyok,
mindenről lemondani, égi fény emléke már,
mindegy nekem, ez Szingapúr vagy Budapest,
túl ezen is, taxik mindenhol járnak,
vagy tevék.
 
Saját halálommal én számolok el,
a Semmi majd megítél, mielőtt megsemmisít,
s megsemmisíti ítéletét.
Titokban lázadó terveket forgatok,
sosem-volt világ-összeesküvést,
várom, álmomban megjelenjen
pontos paranccsal az Angyal.
Minden évemnek, napomnak, másodpercemnek
oka volt, elszámolok vele,
s leszámolok mindazzal, ami oktalan.
Felelni fogtok értem.
 
 
= Sárga agyagban =
 
                'Most jöttem rá, mi volt olyan nehéz
                apám halála óta.
                Saját apámmá kellett lennem,
                s aztán másoké.'
 
Apám, ki a farkasréti temető sárga agyagjában
rothadsz tíz éve, virágaim nélkül,
mert én magamból növelek neked virágokat,
ha vagy valahol, nézz le fiadra, adj
számra bármilyen veszélyes szavakat,
mert nem bírom én már, lásd, többre
jutottam, mint Te valaha, s mire
mentem, tévelygek csak írásból írásba
vakulva, életem szétmászik, s nem jön
sem a rím, se a ritmus, mert csak a sírás
jön elő, a hamis felhang s a barbár öröm,
hogy én még 'látszólag' szabadon ronthatok
néhány napig, évig sorsomon, amíg Te
a farkasréti temető sárga agyagjában
rothadsz tíz éve, megváltatlan,
örökre egyedül, mint én,
csak eleven.
 
 
= Tükörvár =
 
A nincs előkelőbb, mint a van,
a hallgatás hiánytalan,
a ki nem lőtt golyó sebesebb,
a meghalt ölelés édesebb,
s a lemondás, bármiről is,
a célhoz közelebb visz,
a cél a nincs, a soha, a hiány,
árnyék a tükörvár kapuján,
a tükörvárba belép a lovag,
és nincs sehol, csak vére fakad,
megmenti a várúrnőt, ki csupa domb,
a lovag tükörbe néz, és csupa csont.
 
 
= Róma és Bizánc =
 
Időnként csúcstalálkozót tartanak
kitüntetik egymást
szerződéseket kötnek
(kölcsönösen előnyöseket)
valamint éltetik a békét
amely (külön-külön) az érdemük
közben szövetségeseket keresnek
(hogy finomak legyünk)
s ha egyik elfoglalja Frígiát
a másik azonnal Lydiából irányítja majd
a haladó gerilla-akciókat (s fordítva persze)
Róma és Bizánc számára mindez természetes
amint polgáraik számára is
csak a műveletlen barbárok
s a még fel nem fedezett kontinensek népei
ráncolják néha homlokuk
 
 
= Zrínyi =
 
Tudom már rég,
e kontyos had helyett
új hadak jönnek végtelen, úgy,
ahogy mi is kitúrtunk innét
jámbor népeket, s vad szólamokkal
megindokoltuk ittlétünk minden jogát.
 
Mégis hiszek, hinnem kell békés háborúban,
amely nem erő, nem ősiség, de virtus jogán
megvédi mindazt,
amiben munkája és reménye volt.
 
Lehet, mind e földek veszni fognak,
miért most vérem áldozom,
lehet, utódaim vállrándítva s röhögve
említik néha rég avult küzdelmeink,
sokallván azt a vért és szenvedést,
amit így ellenállván magunknak is
okoztunk,
lehet, itt mindenhol mecset s magas
minarét emelkedik, s müezzin üvöltése száll
a légben majd harangszó helyett,
és voltaképp az egyik önmagában
épp olyan derék, akár a másik -
mégis, e változó időkben,
mikor mindenkit gyomra érdekel,
kell, hogy legyen békén növekvő fánknak,
nemzetünknek igazsága abban,
hogy őt is illeti napfény, lég és eső
szabad égbolt alatt,
s minden halál, amit önvédelem hozott ránk,
az ember méltóságát példázza éppen,
ki a sors szeszélyéből
s a maga akaratából
épp e tájra mondja, hogy haza.
 
 
= A lenti katonák =
 
E föld alatt egy másik birodalom:
ott most is katonák menetelnek,
borjú hátukon, szirony oldalukon,
a parancsra most is csönd felelget.
 
Őriztek ők már mindenféle rendet,
egyik sem született a halálra -
küldte őket éhség, úr, vagy nemzet:
nyugalmat ott lent egy se találna.
 
Építik odalent a nagy utakat,
gátolják a Styx áradt vizeit,
nekik csak másokért halni szabad,
s fűbe harapni, ha zsoldjuk kitelik.
 
És földdel teli szájukból a szó
feltör a föld százszor szabdalt színére,
s ami számunkra csak most tanulható,
üzen gyökerek vezetékén: BÉKE!
 
 


Folytatás...   
 
 
vagy


Vissza...