Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Nagy Számítógép   -  folytatás  ( + Lao Cse intelmei...)  2/3

 = N =
Vérző sebekkel, kelésekkel, tályogokkal tántorog a Föld,
e halálra ítélt, mégis kegyelmet váró harmadik planéta,
mely önvesztésre nevelte százezer évekig
szörnyű gyermekeit.
Már felbuknak a szem nem látta mélyből
a tengerek háborgó őslakói,
mert beton, acél, olaj uralkodik
a nyüzsgő partokon,
mindent eláraszt az emberhangyák mocska.
Zsírosan csillogó, fekete bombák szunnyadnak bambán és gőgösen
jól őrzött raktárakban, a civilizáció robbanó op-art szobrai,
a tömegtermelés megbízható megatonnáival,
beprogramozott, kíméletlen erőszakkal,
és fehérköpenyes, megbízható tudósok és szakértők,
jó gyerekek és jó családapák
remélnek magas kitüntetést és sok pénzt új fegyverektől.
 
Sebzett radar-ideghálója alatt reszket az öreg Föld,
minden másodperce, minden négyzetcentimétere
szigorú számítógépek ugráló számsorába bomlik,
és jaj, a logikus számok mögött ott van egy emberöltő óta
a logikátlan tömeghalál esélye.
A Föld már készül arra, hogy önmaga emlékművévé váljék,
a sterilizált anya,
ki néma könyörgéssel figyel
fiai öngyilkos készülődésére.
 
Kihalt tájakat lát, épségben maradt
lakótelepeket, játszóterekkel, pompás gyárakat lát,
palotákat, szállodákat, bankokat, színházakat,
hol csak a romlandó anyag, az Élet sebezhető,
az anyag diadalmas formái, az egyszeri csodák -
részegen tántorog kiszabott útján a harmadik planéta,
mint szenilis vénasszony, emlékezik
a Bomba Előtti Korra,
s tűnődik, lesz-e még idő,
hogy sivatagjaiban sugárzástűrő skorpiókból
s más haszontalan, iszonyú férgekből, a teremtés
zsákutcáiból valami jobbat kikísérletezzen,
van-e esélye, van-e még idő s erő,
hogy boldogabb s értelmesebb csodát neveljen?
 
= Végiggondoltam... =
 
Végiggondoltam minden reményem,
Mindegyik vigasztalan.
Nő (fogy) a hajam, a körmöm, sűrűbb a vérem,
De ez is oly bizonytalan.
Mint építőkockát, egymásra rakom sok évem.
Bár nagyon alaptalan.
Ha Isten angyala leszállna értem,
már az is hasztalan.
Éltem darab kőként, megváltatlan éltem,
S poként széthullok nyomtalan.
 
= A Bomba éneke =
 
Szállok, szállok anyám, a repülő kövér hasa alatt,
sok mindent láttam születésem óta.
Aggódó, rettegő és unott emberek segítettek
a világra, de nem tőlük vagyok én.
Petyhüdt, képlékeny testük elundorít.
Anyám, a repülő más. Őt állandóan szolgálják,
csaknem mindig fent köröz velem a magasban,
szolgálják rettegve, mert ő az erősebb,
és sikoltoznának, ha lezuhanna.
(Anyám nővére lezuhant egyszer, láttam.)
Szállok, szállok anyám, a repülő kövér hasa alatt.
Nézem a törpe világot,
a vad szabálytalanságot,
az apró felesleges hangya-nyüzsgést,
a pondró-négyszögekbe rendezett világot,
és az utakat a csiga autókkal.
Egyszer eljön az Idő, betöltöm a Rendet,
a Bombák létének nagy parancsát,
a bomba-nászt. Anyám gyengéden elereszt,
süvítve hullok, egyre sebesebben,
pontosan szállok és kéjesen,
minden porcikám feszül, hát nemsokára
összerobban két sóvárgó, magányos töltetem,
s a kritikus mennyiség láncreakcióba lép.
Ó, Szent Lánc-Reakció!
Egyre nagyobb lesz minden, míg zuhanok.
Megszűnik minden, amit nem értek,
rendet teremtek végre, rendet,
hogy új alakban, szépséges felhőalakban
mostani hideg lárvámból kikéljek,
elterüljek a táj felett,
felnyújtózzam újra az égig,
szabad szelek ringatásában.
Tudom, anyám büszkén tekint le rám,
és tömör, szótlan, logikus testvéreim,
akik majd nászomban követnek.
 
 
= Reggeli imádság =
 
Köszönöm, hogy ép-egészen
Megértem e szép napot,
Köszönöm, hogy szenvedésem
Reménységem meghagyott.
 
Köszönöm a kétkedésem,
Hogy Véletlen játszadoz
Velem itt a sötétségben,
Rettegvén, hogy meghalok.
 
Köszönöm, hogy ma is éltem,
Bár vetésem elfagyott,
S hogy ebben a Nagy Egészben
Egy test s lélek rám jutott.
 
 
= Hát én mit csináljak? =
 
Hát én mit csináljak?
Én csak kisgyerek vagyok.
Mindig azt mondják:
mit csinálsz te ott?
 
Azt hiszik, csakis ők
tudják jól, miből áll a világ.
Ők könyvekből, filmekből -
de hát ki az végül is, aki lát?
 
Van gyerek-valóság,
és van valami, csupa bánat,
amihez hozzá kell öregedni.
Hát én mit csináljak?
 
 
= Kiegyezés után, Arany Lászlónak =
 
Ezek a boldog békeidők.
A költő jól teszi, ha bankigazgató lesz,
ma a miniszternek épp olyan rossz véleménye
van a kormányról, mint mindenkinek.
De mindenki tudja,
ezen kormányváltozás sem segítene.
A halálozási rovat olvasása
lassan egyetlen gyönyörűségünk,
s úgy tetszik, minden lényeges dolog
külföldön történik.
 
De közben épülnek a házak,
az utak, a nagy közös vállalkozások,
s bár egyre emelkednek az árak,
talán már összegyűjthetünk annyit,
hogy a háború utánra is marad valami
szegény gyermekeinknek.
Nagy művészeket nem termett ez a kor,
de nézzetek körül, tisztelt utódok!
A mi munkánkból éltek.
S  legalább lesz mit lerombolniuk
friss étvágyú, új idegeneknek.
 
 
= Anarchista kiáltvány =
 
már szinte kihaltak a házmesterek
a ronda csoszogók a piszkos szürkék
a pletykások a feljelentők a besúgók
már szinte kihaltak a kalauzok
s ősi kiáltásuk JEGYEKET KÉREM KEZELNI
VAGY MEGVÁLTANI eltűnt az éji homályban
de még itt vannak a kövér ellenőrök
a bamba csaposok a bűnöző arcú rendőrök
a gyilkosságra fegyelmezett katonák
ostoba tanárok unott eladók sintér orvosok
kontár mérnökök vámpír maszekok zsíros
funkcionáriusok hazug újságírók korrupt
hivatalnokok tolvaj munkások ravasz parasztok
még itt van az egész népnek nevezett
csőcselék mely abból él hogy őket is védik
az újabban sokat vitatott emberi jogok
vagy csupán igazán őket
 
 
= Jaj, kicsikém... =
 
Jaj, kicsikém,
te még nem tudod ezt,
mennyi a vér,
és mennyi kereszt,
mennyi a könny majd,
tenger a baj,
nem áld ez a föld,
csak betakar.
 
Megtanulod majd,
fáj s szeretet,
mindig lesz valaki,
amiért remegek,
jaj, kicsikém,
te még nem tudod ezt,
mennyi a vér,
és mennyi kereszt!
 
 
= Az általános és speciális relativitás kora =
 
A bizonytalanság egyre élesebb
A percek egyre tompítóbban zsongnak
Érzek a számban valami fémeset
Valaki távoli vészharangot kongat
 
E könyvekkel bélelt csend szinte már
Béke is lehetne mintha énvelem
Számadást nem tartana többé halál
És nem szövődnék tovább a végtelen
 
Eme idétlen becstelen véletlenszerű
Csapkodásból épülne hát a Végzet
Fejem fölött védett az ég tető
Még nincs sötét de én már fütyörészek
 
 
= Felboncolt iskolám =
 
Felboncolták az iskolámat
lerombolták kegyetlenül
mint bálna vagy mammut csontjai
meredeznek a meszes vasgerenda-bordák
és tégla tégla hátán
 
Most lemeztelenítve minden
a zord tanári és a csöndes osztály
és a folyosó és az udvar
ahol ünnepségeket tartottunk
és hallgattunk díszbeszédeket
 
Ott volt fönt Sztálin Rákosi
és intőt kapott
akin nem volt piros nyakkendő
akkor Szekeres elájult a nagy melegben
feje koppant a kövön
 
Felboncolták az iskolámat
kicsiny volt és öreg
már senkinek sem mutathatom meg
kiszolgáltatott gyermekkorom
 
 
= Ó igen =
 
Ó igen,
ha másból nem,
hát rekonstruáljuk
szeméthegyekből
a Kárpátokat,
óvatosságból mindjárt
Budapest körül!
 
 
= Ady halotti maszkjának megtisztítása közben =
 
Ez a halotti maszk,
- a Nagy Bestia trófeája -
félreértések elkerülése végett
egyik (még egy van) szobám falán
díszeleg, bronz külsejű,
ám gipsz belül, ám kétségtelen,
eredeti halotti maszk.
Mivel hat éve ott függ, portól befedve,
s amúgy is szeretnék kifesteni,
leveszem helyéről Ady fejét,
mely átellenben lóg a tévékészülékkel,
s kénytelen nézni, akárcsak én.
Leveszem hát, s vizes ronggyal
megtisztítom homlokát, orrát, üres szemét,
akárha gyermekem volna,
- mosakodj, Ady Endre! -
s a mozdulat most hirtelen
halott apám idézi, kinek fejét
így tartottam (tartám) ölemben,
s ilyen hűvös volt halotti lárvája.
Most megkérdezlek, Ady Endre,
benyúlván orrlikadba, ajkaid közé,
mit szólsz évfordulódhoz,
mely ím szerencsésen lezajlott?
S általában hogyan 'viszonyulsz'
a mostani magyar dolgokhoz,
s a világ mindig-zavaros ügyleteihez?
Lám, szobámban folyton művelődhetsz,
hallgathatod írógépem okos zenéjét,
üres szemgödreiddel követhetted
nemrég a VIT-beszámolókat, a híradó-
kommentárok bölcsességeit, most halt meg
például VI. Pál is, sokan meghaltak megint,
de 1918 óta végül is olyan kevés dolog
történt 'igazán', még nyugodtan
elbeszélgethetnénk egy üveg bor mellett,
mert mindez előrelátható volt,
a trendvonalak nagyjából érvényesültek,
semmit sem kaptunk vissza,
semmit sem adtunk ingyen, s főleg önként,
kiböjtöltünk ezt-azt, most is böjtölünk,
de átlagos életszínvonalunk máris eléri
az 1930-as évek Amerikájáét, vagyis ez itt,
öreg barátom, máris - de hagyjuk abba,
helyedre, fel, immár tisztán, trófeánk!
 
 
= Néha megrettenek... =
 
Néha megrettenek, kiszárad belőlem a vers,
csak sivatagok maradnak, végtelen, szikes földek,
semmi oázis, csak a tikkasztó statisztikai átlag.
Vers nélkül vakon élek, süketen,
egyre elégedettebben rágom a mocskot,
röfögve elnyúlok a Gazda lábainál,
vízparti villáról álmodozom,
és egyre modernebb gépekről.
 
Vers, inkább kínozz engem,
áztass meg mindenféle szeszekben,
ítélj száműzetésre, halálra,
csak a képzeletet, az egyetlen szabad országot
ne zárd szabályosan csíkozott sorompók
mögött álló géppisztolyos realistákkal
le előttem!
 
 
= Komlós Aladárhoz =
 
Lassan a nyár eliramlik, jön
A csonthasogató ősz, s a magányos tél,
Te pedig, Ali bácsi, hallgatagon trónolsz
Az Őrzők Őrzőjeként, a Forrás mellett,
Honnan az Idő csobogva előtör,
Mindig más, mégis ugyanaz.
 
Számadásra szólít a lélek, ha rád
Gondolok, nemes öregember,
Szemed előtt elsuhannak múlékony arcok,
S papírtemet be szánt lusta igék.
Azt kívánom magamnak, Őrök Őrzője,
Emlékezz meg majdan rólam odaát,
S ajánlj be szelíden az asztaltársaságba,
Hol pipaszó s víg kvaterkázás mellett
költőknek járó elnézéssel elnököl az Isten.
 
 
= Barátom öngyilkosságára =
 
"Csinálni kéne valamit", mondtad merengve,
s mondtad, akár az életed árán... -
csak ültél ott, rideg szemüvegkeretbe
ágyazva, összkomfortosan és árván.
 
"Hogy tudsz ennyi mindent csinálni", mondtad,
töltöttél még a pálinkából vagy miből, és
azt is mondtad, szégyelled már, hogy magyar vagy.
(Csodálatodból most jobban kiérzem a megvetést.)
 
Tanítottál, jól, de már lélekben hitetlen,
kifáradtál egy korbanm mikor nem volt 'mitől,'
nem kerestél (milyen ostobának hihettél engem),
s egy marék altató szép csendesen megölt.
 
Mit mondhatok? Vigaszra én szorulnék,
itt hagytál engem, s világunk, bizalmatlanul,
"csinálni kéne valamit", hányszor eszembe jut még,
s hogy élek, dolgozom még, rögként arcomba hull.
 
 
= Dávid Ferenc emléke =
 
Négyszáz éve, hogy meghalt a Nagy Kereső,
porhüvelyét a külső sötétségre vetették,
most vajon miben hinne, miként
néz megmaradott népére a Püspök?
Katolikusok, lutheránusok, kálvini népek
pásztorsága után az Egy Isten pásztora lett,
hát még kinek és még micsoda pásztora lenne,
hogy feltalálja végre az emberben az Istent?
 
Rámutatna-e ujjal az Antikrisztusra,
szenvedne újra üldöztetést, börtönt, halált?
 
Négyszáz éve kísért minket a Nagy Kereső,
hirdetvén a magától való, egyetlen
Felséges Urat, vérrel vett igazát,
rezzenéstelen ég egykori lángja,
s mi, jámbor utódok, négy századdal idősebbek,
újkori kínok után, ezer új tan bűvöletében
már csak az emberi példát látjuk, -
 
add meg nekünk, Uram, add meg nekünk is
az ártatlan hitet és a Nagy Keresést!
 
 
= Hinnél-e =
 
más lehetett volna minden
nem gondolod
persze így is gyermekeink lettek
a föld forog
elnézlek néha oly közelről
majdnem meztelen
vajon mit formált volna
belőled kezem
hinnél-e bennem hinnék-e benned
tíz év alatt
megszökött volna tőlünk a vágy
s a gondolat
talán két ilyen egyforma ember
jobb is ha nem
bízza egymásra életét a titkot jobb
az idegen
 
 
= Éjjeli sorok Radnótinak =
 
Miklós, a versek megmaradnak.
Mi ez a szörnyű sürgetés bennem,
hogy éjjel negyed kettőkor ezt leírjam,
mintha még nem lett volna elég a napból,
így sort sor alá, igen,
pedig hát béke van, csak itt-ott
a világban ugrálnak (de még felugranak),
PAX ROMANA, PAX AMERICANA, PAX... PAX...
Mindegy, béke van, még béke van,
s ha egy lökhajtásos is elhúz odafent,
csíkos lesz a képernyő, és megremeg belé
ez a panelház.
Mindegy, béke van, Miklós, csak abban hiszek,
az én verseimet így is megtalálják majd,
ebben a békés kataklizmában,
ahová Camp David tanácskozása
és a nicaraguai fegyverropogás,
az iráni földrengés csak messziről hallatszik,
akár az indiai árvíz moraja -
a versek megmaradnak,
még kézírásban is,
ha a szívünk fölött hordjuk,
eleven tömegsírban,
és ha mindenkinek szólnak
ezek a riasztó, békés éjjeli versek.
 
 
= Húsvét után =
 
Zavarbaejtően mocskos a világ.
Mocskos, ám így logikus.
A növények eszik a földet,
Az állatok a növényt s egymást,
Mi pedig mindegyiket esszük.
Minket felfal az Isten.
 
Odakint nő a szemét,
Szürkül az égbolt,
Motoros suhancok bőgik az áldást
Civilizációnk dicsőségére,
S részegek imbolyognak vörös arccal
A töltésen: feltámadt Krisztus.
 
Távolból fel-felvíjjog a sziréna,
Holnap sokan mennek az orvoshoz látleletért.
A szemhatár alján,
mint rég elfeledett jelkép,
Egy vörös csillag hunyorog.
 
Add nekem, Uram,
A tévébemondók kitanult mosolyát,
A kommentátorok hazug bölcsességét,
A politikusok alaptalan önbizalmát,
A rendőrök kétes intelligenciáját,
S a tanácsi dolgozók lelkes ügybuzgalmát.
Borítsa agyam világuk fekete, hullámtalan árja.
 
 
 ---------------------------------------------------------------------------------
 
 
TI: Lao Cse intelmei
AU: Lao-ce (i.e. 604-?)
NA: Szentmihályi Szabó Péter (fordító)
NA: ifj. Skoda Béla (elektronikus rögzítés)
DT: könyv
PD: 1980 (nyomtatott kiadás)
PD: 1999/06/18 (elektronikus változat)
KW: taoizmus
KW: vallás
KW: szent könyvek
KW: Kína
NT: Ellenőrizve: "Szabó Péter: A Nagy Számítógép"
NT: Budapest : Szépirodalmi Kvk., 1980. kiadás alapján.
 
 
  //////////////// MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁR \\\\\\\\\\\\\\\\
 
  Ez a dokumentum a Magyar Elektronikus Könyvtárból származik. A
  szerzői  és  egyéb  jogok  a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát
  illetik (amennyiben  az illető fel van tüntetve).  Ha a szerző
  vagy tulajdonos külön is rendelkezik a szövegben a terjesztési
  és felhasználási jogokról, akkor az ő megkötései felülbírálják
  az alábbi megjegyzéseket.  Ugyancsak ő  a felelős azért,  hogy
  ennek a  dokumentumnak elektronikus formában  való terjesztése
  nem sérti mások szerzői jogait.  A MEK üzemeltetői fenntartják
  maguknak a jogot, hogy ha kétség merül fel a dokumentum szabad
  terjesztésének lehetőségét illetően, akkor  töröljék azt a MEK
  állományából.
 
  Ez  a  dokumentum  elektronikus  formában  szabadon másolható,
  terjeszthető,  de csak saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű
  alkalmazásokhoz,  változtatások  nélkül  és  a  forrásra  való
  megfelelő hivatkozással használható. Minden más terjesztési és
  felhasználási  forma esetében  a szerző/tulajdonos  engedélyét
  kell kérni. Ennek a copyright szövegnek a dokumentumban mindig
  benne kell maradnia.
 
  A Magyar Elektronikus Könyvtár elsősorban az oktatási/kutatási
  szférát  szeretné  ellátni  magyar  vagy  magyar  vonatkozású,
  szabad terjesztésű elektronikus  szövegekkel. A MEK projekttel
  kapcsolatban a MEK-L@listserv.iif.hu lista e-mail címén  lehet
  információkat  kapni és kérdéseket  feltenni.  A MEK  központi
  Internet szolgáltatásainak URL címei: <http://www.mek.iif.hu>,
  <gopher://gopher.mek.iif.hu> és <ftp://ftp.iif.hu/pub/MEK>.
 
  \\\\\\\\\\\\\\\\ HUNGARIAN ELECTRONIC LIBRARY ////////////////
 
 
 
                                     Lao Cse intelmei
 
                  Fordította: Szentmihályi Szabó Péter
 
 
 
I. FRÁZIS
 
Az az út, amelyről beszélni lehet,
Nem az állandó út;
Az a név, amelyet meg lehet nevezni,
Nem az állandó név.
Névtelen volt mennynek és földnek kezdete;
A névvel felruházott volt a miriád lény anyja.
Tehát tartóztasd meg magad vágyaidtól,
Hogy megfigyelhesd titkaikat,
De engedj utat vágyaidnak, hogy megfigyelhesd tüneteiket.
E két vágy s e két titok-tünet ugyanaz,
De nevükben keletkezéskor kettéválnak.
Mivel ugyanazok, rejtelmeknek hívjuk őket,
Rejtelmek rejtelmek hátán -
Sokféle titkok kapujában
 
I. PARAFRÁZIS
 
Sokféle titkok kapujában
Kezdődik az Út.
Ó, félek, kedvesem, az Úttól.
Tudom, a rejtelmek vége mi.
Mégis, ha megnevezlek,
Mint választott-anyámat
És vágyaim parancsnokát,
Az Út már bennem van,
Le sem térhetek.
S ha megneveztelek,
S magamba ittam rejtelmeid,
Miként az Útét,
Máris felesleges vagy,
Akár az Út,
Mert bennem vagy te végleg,
Kapudban indulás és érkezés.
 
II. FRÁZIS
 
Az egész világ szépnek ismeri azt, ami szép,
De ez csak a csúnya; az egész világ jónak
Ismeri el a jót, de azért az csak rossz.
Így a Valami és a Semmi egymást szülik,
A nehéz és a könnyű kiegészítik egymást,
A hosszú és a rövid feltételezik egymást,
A magas és az alacsony egymás felé hajolnak;
A hang s a zörej harmóniába lép;
Az előbb s az után egymást követi.
Ezért a bölcs oly tettekre szorítja magát,
Mely nem jár cselekvéssel, s olyan tanítást
Gyakorol, mely nem használ szavakat.
Az Örök Körből támadnak miriád lények,
Az mégsem parancsol nekik;
Eletet ad nekik, mégsem akarja birtokolni őket;
Jót tesz velük, mégsem kíván érte hálát;
Elvégzi feladatát, de nem vár elismerést.
Mivel sosem vár elismerést,
Az elismerés sosem hagyja el.
 
II. PARAFRÁZIS
 
A világ ítéletével mit sem törődöm,
Mégis a világ határozza meg minden léptemet.
Őrültek véleménye szerint vagyok normális.
Így a Valami Semmit szül,
A nehéz és a könnyű nem egészíti ki egymást,
A hosszú hosszabb, mint a rövid,
A magas elnéz az alacsony fölött,
A zörej elnyomja a hangot,
És az után mindig előbb van, mint az előbb.
Ezért a bölcs bolondhoz válik hasonlatossá,
Cselekvéssel cselekszik, szavakkal tanít,
S önző módon szereti azt, aki nem szeret.
Az Örök Körből támadnak miriád lények,
S a Örök Kör parancsol nekik,
Életet ad nekik, és birtokolja őket,
Rosszat tesz velük, és hálát követel,
Végzi feladatát, és elismerést vár,
S mivel mindig elismerést vár,
A miriád lény gyűlöli őt.
 
III. FRÁZIS
 
Ha nem tisztelik az értékes embereket,
Az emberek elégedetlenek lesznek,
Ha nem értékelünk olyan dolgokat,
Amelyekhez nem könnyű hozzájutni, visszatartjuk
Az embereket a lopástól. Ha nem mutatunk nekik
Kívánatos dolgokat, háborítatlan marad elméjük.
Ezért, ha az embereket kormányozni akarja,
a bölcs kiüríti elméjüket, de megtölti hasukat,
Gyengíti akaratukat, de erősíti csontjaikat.
Mindig megtartja őket érintetlennek a tudástól,
És vágyaktól szabadon, és biztosítja,
Hogy az okosabbak sosem merészeljenek cselekedni.
Tedd azt, amivel nem jár együtt cselekvés,
És akkor győzedelmeskedik a rend.
 
 
III. PARAFRÁZIS
 
Itt csak látszólag tisztelik az értékes embereket,
Ezért még az értéktelen emberek is értékesnek
Képzelik magukat, és persze zúgolódnak. S mivel
Túlságosan értékelünk olyan dolgokat, amelyekhez
Nehéz hozzájutni (lakás, kocsi, hétvégi villa),
Nem tartjuk vissza az embereket a lopástól.
Kívánatos dolgokat mutatunk nekik a valóságban
És filmeken, ezért elméjük háborgó és irígy.
Ezért, ha az embereket kormányozni akarja
A bölcs, kiüríti elméjüket, de megtölti hasukat,
Gyengíti akaratukat, de erősíti csontjaikat
(lásd még tömegsport, kocogó-mozgalom, tévétorna).
De mindig megtartja őket érintetlennek a tudástól.
Ezért iskolát, újságot, mozit és tévét adunk nekik,
Hogy szabadon vágyakozzanak, ha csak ez kell nekik,
S az okosabbak sosem merészeljenek cselekedni.
Tedd azt, amivel nem jár együtt cselekvés,
És győzedelmeskedik a rend.
 
IV. FRÁZIS
 
Az Út üres, de használat nem koptatja el.
Mélyen vezet, akár a miriád lény őse.
Tompítsd az élességet;
Bogozd ki a csomókat;
Enyhítsd pillantásod tüzét;
A kerék mindig csak régi kerékvágásban menjen.
Csak sötétben látható, csak úgy tűnik, mintha ott volna.
Nem tudom, kinek a fia.
Isten ősatyját formázza.
 
IV. PARAFRÁZIS
 
Az Út üres, csak halálba visz,
Mégis fontoskodik, akár a miriád lény őse.
Élesítsd meg magad, hogy egyszer vágni tudj,
Csomózd össze sorsod, adj utódaidnak munkát,
És lángoljon pillantásod tüze!
Nem lennének utak, ha minden kerék
Csak régi kerékvágásokban járna.
Csak sötétben tudod majd meg, ki voltál,
Megtudod, kinek a fia.
Az Út üres, üres az Ég: legalább Te légy tele.
 
V FRÁZIS
 
Menny és föld könyörtelen, úgy bánnak
A miriád lénnyel, mint a kutyával; a bölcs
Könyörtelen, és úgy bánik az emberekkel,
Mint a kutyákkal.
Vajon nem olyan-e a menny és a föld közti térség,
Mint egy fújtató?
Üres, anélkül, hogy kiürülhetne,
Minél többet dolgozik, annál több jön ki belőe.
A sok beszéd szükségképp csendhez vezet.
Jobb, ha eleve az ürességhez tartjuk magunkat.
 
V. PARAFRÁZIS
 
Ó igen, menny és föld könyörtelen, és
A miriád lény is az, úgy bánik mennyel
És földdel, mint a kutyával,
Bennük árulja el magát.
Könyörtelen a bölccsel is.
A menny és föld közötti térség összeszűkült,
Tele van megválaszolatlan kérdésekkel,
Sírással és nevetéssel, mint a fújtató,
Mely duda is lehet.
A sok beszéd pedig még több beszédhez vezet,
És mindegy, mihez tartjuk magunkat,
Mit prédikáljon üres üresnek ürességről?
 
VI. FRÁZIS
 
A völgy szelleme sosem hal meg.
Ezt nevezik titokzatos asszonyiságnak.
A titokzatos asszonyiság kapuját
Pedig nevezik menny és föld gyökerének.
Homályosan látható csak, úgy tűnik,
Mintha ott volna,
De a használat el sosem koptatja.
 
VI. PARAFRÁZIS
 
A völgy szelleme, ó, az a völgy!
Magom rég elapadt, ez a völgy meglesz,
Az asszonyiság kapuja teremni akar,
Mit érdekli a földet, ki nyitja meg méhét,
Ő teremni akar. Menny és pokol gyökere,
Minden fenség és árulás innen indul,
Ebből a völgyből, az álom és az ébredés,
Az emlék, a feledés. Visszaszületni
Ciklusokon át, ólomkorból aranykorba,
Homályosan látható, mintha még ott volna,
De az a völgy lassan feltöltődik,
S kiszárad, megöregszik körülötte a táj.
S akkor hol a szellem?
 
VII. FRÁZIS
 
A menny és a föld kitartó. Amiért a
Menny és a föld kitartó lehet, azért van,
Mert nem adnak önmaguknak életet.
Ezért lehetnek hosszúéletűek.
Ezért a bölcs utolsónak teszi saját
Személyét, s így elsőként következik,
Külsődlegesként kezeli, s ezért megőrzi.
Vajon nem azért van-e ez így, mert
Nem gondol magára, s ezért aztán
Eléri magán-céljait?
 
VII. PARAFRÁZIS
 
Csak a föld kitartó - egy darabig.
De már nem sokáig adhat Ő sem
Önmagának életet. Csak a menny lehet
Hosszúéletű, mert kitalált mélységekbe tűnik.
Ezért a bölcs elsőnek teszi saját személyét,
Mert csak önmagában lehet biztos,
De kívülről tekint ő saját magára, mert
Tudja jól: veszendő. S elnézi könyvespolcán
Más bölcsek veszendő műveit,
S - megbocsáthatatlan - nincs kedve semmihez.
 
VIII. FRÁZIS
 
A legfőbb jó olyan, miként a víz. Mert leginkább a
Víz az, amely jót tesz a miriád lénnyel, anélkül,
Hogy végképp kielégítse őket, és ott pihen meg,
Ahol senki sem szeretne lenni,
Így jut közel az Úthoz.
A háznak a helye az, ami számít,
Az elme értékét mélysége szabja meg,
A barátnál a jóakarat a fontos,
Beszédben a jószándék számít,
A kormányzásban a rend a lényeg,
Az üzletben a képesség jelent valamit,
A cselekvésben, hogy időben történjék.
Mivel sosem elégít ki, sosem hibázik.
 
VIII. PARAFRÁZIS
 
Hát nincs legfőbb jó! Csak közönyös természet,
Mint a víz, amely itat, füröszt és fullaszt
Egyaránt. Nincs végkielégítés, csak a halál,
A legfőbb pihenés, amelyet nem kívánunk.
A semmin át vezet utunk a nagyobb semmibe.
Addig pedig bizony a háznak ára számít,
Az elme értékét ravaszsága szabja meg,
A barátnak csak vagyona s hatalma fontos,
A beszédben a hihetőség varázsa számít,
A kormányzásban a csend a lényeg,
Az üzletben a szemtelenség számít,
A cselekvésben, hogy észrevétlen maradjon.
Mivel sosem cselekszel, sosem hibázol.
Nyugodj meg, azért meghalsz majd te is.
 
IX. FRÁZIS
 
Jobb, ha nem töltöd a kancsót tele,
Akkor fel nem borul;
Ha bármit kiélezel,
Élét örökre nem tartja meg;
Arany és gyémánt gyűlhet rakásra,
De nem lesz senki, hogy őrizze kincsed.
Ha pöffeszkedsz rangban és vagyonban,
Csak bajt hozol magadra.
Ha azonban visszavonulsz, feladatod végeztével,
A mennybe jutsz.
 
IX. PARAFRÁZIS
 
Tölts tele minden kancsót,
Csak a tele kancsó nem borul fel.
Élezd ki a kardod,
Nem vághatsz vele úgysem örökkévalóságig.
Aranyat, gyémántot gyűjteni nem lehet úgysem,
Őrzője van annak, sok fegyveres őre.
Nincs más igazi vagyon, igazi rang,
Csak az éles kard és az örökös készenlét.
Félelmed növeled, ha bármit elérsz.
És nincs feladat, mi után visszavonulj,
S nincs menny,
Csak megvalósíthatatlan vágyaid,
Melyekről, mihelyt megvalósítottad, menten
Kiderül, hogy hiú ostobaságok.
 
X. FRÁZIS
 
Ha fejedben hordozod zavart testi lelked,
Karodba veheted-e az Egyet,
Hogy el ne ereszd?
Ha összpontosítasz lélegzetedre, lehetsz-e
Oly könnyű, mint egy csecsemő?
Megtisztíthatod-e titokzatos tükröd, a lelked
Úgy, hogy ne legyen folt rajta?
Tudod-e szeretni a népet, kormányozni az államot
Úgy, hogy ne folyamodj semmi cselekvéshez?
Mikor a menny kapui kinyílnak, becsukódnak,
Tudsz-e alkalmazkodni a női szerephez?
Ha kiválóságod áthatja a négy világtájat,
Képes leszel-e a semmit-sem-tudásra?
Mert ez ad nekik életet, ez táplálja őket.
Ez ad nekik életet, de nem akarja bírni őket,
Jót tesz velük, de nem kéri hálájukat,
Ez intézi a sorsuk, de nem kér a tekintélyből.
Ezt hívják a titkos erénynek.
 
X. PARAFRÁZIS
 
Ó igen, fejemben hordom összes lelkemet,
Testem állandó parancsait,
S már tudom, sosem veszem karomba
Azt az Egyet, inkább eleresztem.
Lélegzetem sebes, bizonytalan,
Bármikor meghalhatok, akár egy csecsemő.
Titokzatos tükröm, a lelkem
Örök homályban szendereg.
A nép még nem tudja, kormányozni kívánom,
S az állam még nem folyamodik cselekvéshez.
Mikor a menny kapui kinyílnak, becsukódnak,
Én nem fekszem nő-módra hanyatt,
S ha kiválóságom áthatja a négy világtájat,
Semmit sem akarok felejteni.
Mert tudásom ad nekik életet, ez táplálja
Őket, s bár életet ad, szabadok lesznek,
Jót tesz velük, de nem kéri hálájukat,
Intézi sorsukat, de nem kér a tekintélyből.
Ezt hívják a titkos erénynek,
Ez a demokrácia is.
 
XI. FRÁZIS
 
Harminc küllő
Osztozik egyetlen kerékagyon.
Állítsd a benne lévő semmit célod szolgálatába,
És máris használhatod a szekeret. Dagassz
Agyagot, ha edényt akarsz készíteni.
Állítsd a benne lévő semmit célod szolgálatába,
És máris használhatod az edényt.
Vágd ki az ajtókat s ablakokat, ha
Szobát akarsz. Állítsd a benne lévő
Űrt célod szolgálatába, és máris
Használhatod a szobát.
Így, amit nyerünk, az Valami, mégis
A Semmi segítségével állhat szolgálatunkba.
 
XI. PARAFRÁZIS
 
Harminc trillió atom
Osztozik egymagadon,
Így vagy, így lehetsz egy Hatalom.
Állítsd a benned lévő semmit
Céljaid szolgálatába, s máris
Használhatod e testet
Evésre, alvásra, szeretkezésre,
Főleg a munkára.
Használd fel magadat,
Vegyülj el az anyagban,
Teljesítsd be az anyag sorsát.
Mindegy, mit teszel, csak tedd,
Belső űröd a külső űr tükre.
S mint minden vég,
A tiéd is diadalmas lesz,
Ha már elfelejtetted a szó értelmét:
Diadal.
 
XII. FRÁZIS
 
Az öt szín elvakítja az embert;
Az öt hang megsüketíti füleit;
Az öt íz bántja a szájpadlást;
A lovaglás s a vadászat
Izgalma elvadítja az elmét;
A nehezen hozzáférhető javak
Csak az útját nehezítik.
Ezért a bölcs
Csak a hasának él,
Nem a szemének.
Ezért elveti egyiket, elfogadja a másikat.
 
XII. PARAFRÁZIS
 
Az öt szín kevés a szemnek,
Az öt hang csak pentaton.
Az öt íz elsorvasztja a szájpadlást,
A gépkocsi és a vadászat
Csak akkor jó, ha nem előjog;
Utazni csak akkor jó,
Ha az ember felülhet a vonatra azonnal.
A nehezen megszerezhető javak
megnehezítik az életet,
amely a javak megszerzésére épül.
Ezért a bölcs
vagy kivonul a világból,
vagy megpróbál alkalmazkodni hozzá.
Eléri, ami elérhető,
és nem bosszankodik, ha fölötte
elhúznak a gépek,
tele hivatalos bölcsek hadával.
S még mindig marad egy óvszer:
kikapcsolni a rádiót vagy a tévét,
ha mindezt elmagyarázza.
 
XIII. FRÁZIS
 
A kegy és a kegyvesztettség megdöbbenti az embert;
A magas rang, akárcsak a testünk,
Sok bajnak forrása.
Mit értünk az alatt, hogy a kegy és a kegyvesztettség
Megdöbbenti az embert? Ha kegy fordul az alattvaló felé,
Éppúgy meglepi, mintha megvonják a kegyet.
Ezt értjük az alatt, hogy a kegy és a kegyvesztettség
Megdöbbenti az embert. Mit értünk az alatt,
Hogy a magas rang, akárcsak a testünk, sok
Bajnak forrása? Ennek oka az, hogy nagy
Bajban vagyok, ha testem van. Ha már
Nincs testem, ugyan mi baj érhet?
Ezért hát, aki testét többre becsüli,
Mint a birodalom feletti uralmat,
Arra rá lehet bízni a birodalmat.
Arra, aki jobban szereti testét,
Mint a birodalom feletti uralmat,
Rá lehet bízni a birodalom őrzését.
 
XIII. PARAFRÁZIS
 
A kegy és kegyvesztettség akkor a legmeglepőbb,
Ha senki sem tudja pontosan,
Demokrácia vagy diktatúra van-e.
A magas rang bármikor elveszíthető,
Ezért nem árt a jövőre gondolni néha,
 A birodalom szolgálati kocsijának ára
Néha túl magas. De még mindig jobb
A hedonizmus, mint az aszkétizmus,
Mert aki szereti testét, megőrzi
Humorérzékét, viszont
A humorérzék nélküli emberek veszélyesek,
Mert ostobák. Azt hiszik, örökké élnek,
Legalább lábjegyzetekben,
Hiúságuk sebezhetővé teszi elveiket,
Rájuk tehát nem bízható
Még a legkisebb birodalom sem.
Általában legjobb, ha a birodalom őrzését
Nem bízzák senkire. Akkor megmarad.
 
XIV. FRÁZIS
 
Tünékenynek hívjuk, ami nem látható;
Ritkának mondjuk, ami nem hallható;
S a megérinthetetlent percnek nevezzük.
E három mélysége nem mérhető,
Ezért összekeverjük őket, s egyként tekintünk rájuk.
Felső része nem kápráztató,
Alsó része nem homályos.
Éppen hogy kivehető, így hát nem lehet kimondani, mi az,
És abba tér vissza, amely anyag nélkül való.
Ez az alak, mely alaktalan,
Képmás, mely anyagtalan.
Bizonytalannak, árnyszerűnek mondjuk.
Menj közel hozzá és nem látod fejét,
Kövesd nyomát és nem látod, merre ment.
Haladj a régmúlt nyomában mindig,
Hogy a jelen tájékát el ne hagyd.
Ha tudod, hol indulj el a régmúltban,
Fonál mentén haladsz az Úton át.
 
XIV. PARAFRÁZIS
 
Tünékeny, ritka, megérinthetetlen.
A nevek világa milyen csalóka,
Kínától Magyarországig, angol közvetítéssel.
Bábel öröke még mindig, s örökre sújt.
De ez a tünékeny, ritka, megérinthetetlen
Lehet akár az Anyag, akár az Idő, akár az Isten.
Ezért összekeverjük őket, s egyként tekintünk rájuk.
Éppen hogy kivehető, alaktalan, anyagtalan.
Mennénk közel hozzá,
Mert egyedül vagyunk,
Nyomai mind embernyomok.
Régmúltba vesznénk,
De a jelen túlságosan veszélyes,
S az Utat,
Te tünékeny, ritka, megérinthetetlen,
Csak te mutathatod nekünk,
Lehetőleg ne vérrel és vassal,
De csókkal és simogatással,
Mert kicsik vagyunk, félünk,
És túl rövid ideig élünk.
 
XV. FRÁZIS
 
Az, ki az Utat jól ismerte, régi időktől
Kifinomult, titkosan értő,
S túl mélységes ahhoz, hogy megismerjék.
Mert meg nem ismerhették,
Csak felületesen lehet leírni:
Habozón, mint télen átkelni folyón,
Óvatosan, mintha félnél szomszédaitól,
Illemtudóan, mint a vendég,
Szétszakadva, mint olvadó jég,
Tömören, mint a faragatlan tuskó,
Üresen, mint a völgy,
Sötéten, mint a sáros víz.
Ki lehet sáros, hogy leülepedvén, áttetsző legyen ?
Ki élhet úgy nyugalomban, hogy lassan moccanjon
Benne az élet?
Aki imigyen tart ki az út mellett,
Nem akar tele lenni. S mivel nincs tele ő,
Ezért mindig koptatják, ám mégis új marad.
 
XV. PARAFRÁZIS
 
Én nem ismerem az Utat. Lehet piros, zöld,
Fekete. Lehet durva, selymes, és túl nyilvánvaló.
Nem tudjuk megismerni, s ha mégis,
Nem tudjuk elmondani másnak.
Tanító vagyok, s nem tudom megtanítani az utat.
Költő vagyok, s nem tudom megénekelni.
Politikus vagyok, s nem tudom megindokolni.
Mert tömör ez a kérdés, mint faragatlan tuskó,
És üres, mint ez a völgy itt, s ezek az újságok.
Vajon ki tudjuk-e várni, hogy a történelem
Sáros folyója leülepedvén, áttetsző legyen?
Ki élhet itt nyugalomban, ha bármikor
Lehullhat a Bomba? S ha bármikor nem hullhat le?
Aki imígyen keresi még az utat,
Nem tud sohasem tele lenni,
S mivel nincs tele ő,
Elkoptatják a kérdések, és sohasem lehet új.
 
XVI. FRÁZIS
 
Én mindent megteszek, hogy kiürüljek;
Erősen tartom magam a csendhez.
A miriád lény mind együtt kel fel,
S én nézem, amint elnyugszanak.
A buzgó élőlények
Mind visszatérnek külön gyökerükhöz.
S ha visszajutnak gyökerükhöz, az a nyugalom.
Ezt jelenti, ha valaki sorsához visszatér.
Ha sorsunkhoz visszatérünk, az az állandóság.
Az állandóság ismerete különös kiváltság.
Jaj annak, ki akarattal újít,
Miközben tudatlan az állandó felől,
De ha az ember az állandó ismeretéből cselekszik,
Cselekedete pártatlansághoz vezet,
A pártatlanság királyi léthez,
A királyi lét a mennybe,
A menny az Úthoz,
Az Út az örökkévalóhoz,
S napjaink végezetéig nem lel ránk
Semmi veszély.
 
XVI. PARAFRÁZIS
 
Tele akarok lenni, tele,
lenni a világ közepe,
csendes és lármás, éjjel és nappal,
míg a miriád lény atyja fel nem fal.
Nincs gyökerem, ez hát a nyugalom,
sorsom a sorsnak visszaadom,
s élek más sorsokban, naponta ezerben,
minden regényhős sorsában a lelkem,
nem vagyok pártatlan, de pártom sincsen,
engem, a langyost, kiköpne az Isten,
veszélyesen élek, mert bizonytalan
ma minden, ami lenni mer, ami van,
s az Út... ugyan, ez a fűvel benőtt ösvény...!
Utak szalagjával a lelkem bekötözném.
 
XVII. FRÁZIS
 
Még a legjobb uralkodó is csak árnyékszerú létet
Jelent alattvalóinak.
Ezután jön az uralkodó, kit szeretnek és dicsérnek;
Eztán következik, akitől félnek,
Eztán, akivel sok mindent megtehetnek.
Ha nincs elég hit, akkor hiányzik a jóakarat.
Tehát habozik, nem ejt ki könnyű szavakat.
Ha feladatát elvégezte, munkája készen,
Az emberek azt mondják: "Ennek természetesen
Így kellett történnie."
 
XVII. PARAFRAZIS
 
Csak rossz uralkodó lehet,
mert a hatalom megront.
Mégis vannak uralkodók,
akik kételkednek ebben.
Megpróbálják, mit érnek
el szeretettel és félelemmel,
hittel és cinizmussal,
törvénnyel és törvénytelenséggel.
Ha túl okos az uralkodó,
meg fogják ölni.
Ha túl ostoba, félre fogják állítani.
Ha elég következetes volt,
békét teremtett, és nem volt éhínség alatta,
a nép jó uralkodóként emlékezik majd rá.
 
De ez nem jelent semmit:
az emberek a lelkük mélyén tudják,
jó esetben nem volna szükség uralkodókra,
akik tetszésük szerint elárulhatják
vagy megmenthetik népüket.
De azért valaki mindig uralkodó akar lenni,
ez természetes dolog.
A jéghegy csúcsa kint van a vízből,
így messzebb lát, de elolvad.
Lent hidegebb és sötétebb minden,
de feltétlenül biztonságosabb.
A jéghegy csúcsának küldetése van,
a jéghegy aljának saját élete.
 
XVIII. FRÁZIS
 
Ha a nagy utat nem használják,
Megjelenik a jóakarat s a becsület;
Amikor az okosság jön elő,
Kezdődik a képmutatás;
Ha a hat viszony (apa és fiú,
Báty és öcs, férj és feleség) viszálykodik,
Ott szerető gyermekek lesznek;
Ha az állam szellemi sötétségben él,
Hűségesek a miniszterek.
 
XVIII. PARAFRÁZIS
 
Ha a nagy utat nem használják,
Megjelenik a korrupció és becstelenség,
Amikor a ravaszság jön elő,
Kezdődik az országos képmutatás,
Ha a hat viszony viszálykodik egymással,
Ideges szülők lesznek s ideges gyerekek.
Ha az állam szellemi sötétségben él,
Hűségesek a miniszterek,
S mindenki más, aki elég nagy fizetést
Kap az államtól.
 
XIX. FRÁZIS
 
Irtsátok ki a bölcset, vessétek el a tudóst,
S a nép százszorosan nyer vele majd;
Irtsátok ki a jóakaratot, a helyes magatartást,
És a nép ismét jószívű lesz,
Irtsátok ki a találékonyságot, vessétek el a hasznot,
És nem lesz több tolvaj és bandita sem.
E három úgyis csak hamis dísz, nem elég,
S a népnek kell valami, amihez hozzáadhatja magát:
Állitsátok hát ki a dísztelent és öleljétek
A faragatlan tuskót,
Keveset gondoljatok önmagatokra,
S minél kevesebb legyen az, mire vágytok.
 
XIX. PARAFRÁZIS
 
Államférfiak, irtsátok ki a bölcset,
vessétek el a tudóst,
alapítsatok inkább egyetemet és kutatóintézeteket.
Irtsátok ki a helyes magatartást, az erkölcsöt,
legyen a nép sunyi, de tudja a büntető törvényt,
irtsátok ki a találékonyságot, vessétek el a hasznot,
És mindenki tolvaj és bandita lesz.
Díszítsétek fel a várost, fessétek ki az utcát.
A népnek kell valami, amihez kösse magát,
állítsátok ki a dísztelent, s mondjátok: díszes,
öleltessétek velük a faragatlan tuskót,
s mondjátok, szépen faragott,
gondoljatok csak mindig önmagatokra,
s minél több legyen az, mire vágytok.
Úgysem sikerül.
 
XX. FRÁZIS
 
Irtsátok ki a tudást, és nem lesz több gond.
Mi különbség van az igen és a nem között?
A jó és a rossz között mi a különbség?
Amitől mások félnek, attól nekünk is félni kell.
Mint a viasz, vagyunk, de nem töltjük be a formát.
A sokaság örvendezik,
Mintha részt venne a nagy ünnepen,
Vagy kimenne a természetbe tavasszal.
Csak én vagyok tétlen, nem adok jeleket,
Mint csecsemő, aki még nem tanult mosolyogni.
Helyem nem találom, mintha nem volna hová haza mennem.
Bezzeg a sokaság mindenből kiveszi a részét.
Csak én szűkölködöm, úgy tetszik.
Agyam, akár a bolondé, oly üres,
A köznapi emberek világosak,
Csak én vagyok hebehurgya.
A köznapi emberek éberek,
Csak én vagyok lassú.
Nyugodt, mint a tenger,
Mint magasban a szél, mely sose szűnik.
A sokaságnak mind megvan a célja.
Csak én vagyok ostoba és faragatlan.
Csak én vagyok más, mint a többiek,
És örülök, hogy még táplál az anyám.
 
XX. PARAFRÁZIS
 
Irtsátok ki a tudást és nem lesz több gond.
A lapos földgolyó éppoly veszélyes, mint a kerek.
Az olvasás csaknem olyan veszélyes, mint az írás.
Aki olvas, elóbb-utóbb még írni kezd.
Eszébe jutnak nemcsak kötelességei, de jogai is.
Amitől mások félnek, attól nekünk is félni kell.
Mint a viasz, sosem töltjük be a formát,
De azért formának valahol messze lennie kell.
A sokaság őrei olyanok, mint a sokaság.
A sokaság örvendezik, ha békén hagyják néha.
Csak én vagyok tétlen, nem adok jeleket,
A köznapi emberekhez hiába igyekszem hasonulni,
Az ő céljaik elérhetőek, az enyém gyanússá tesz,
Mert magamban nevetek, ha nevemben szólnak,
S a belső nevetést kimutatja a szem tükre.
S ki tudja, van-e különbség bölcs és bolond között?
A múltbeli jóról most megtudiuk, rossz volt.
A jelenbeli rosszról megtudjuk, egyedül jó.
De vajon mit tudunk meg a jövőről?
 
XXI. FRÁZIS
 
A nagy erényű ember minden pillanatában
Az utat követi, és csak az utat.
Mint minden dolog, az út is
Árnyékos és bizonytalan.
Bizonytalan és árnyékos,
De van benne valami kép;
Árnyékos és bizonytalan,
De mégis van benne anyag.
Homályos és sötét,
De van benne lényeg.
Ez a lényeg egészen eredeti
És van benne valami, ami megmérhető.
A jelentől visszafelé a régmúlt korokig
Neve sosem hagyta el.
Arra szolgál, hogy a sokaság atyáit vegye szemügyre.
Hogyan tudom, hogy a sokaság atyái
Ilyenek? Pontosan ezáltal.
 
XXI. PARAFRÁZIS
 
Nincs út, csak utak, azok is rosszak.
Így az erényes embert felismerni nehéz.
Árnyékos és bizonytalan utakon jár,
gazemberekkel testvériségben.
Vagy tán ő is gazember lett közben?
Védekezésből hozzájuk hasonult?
Nem lehet büntetlenül sétálgatni
gazemberek közt, akik miatt nincs Út,
csak utak, azok is rosszak.
De a rossz útban is megvan a lényeg,
a rossz út is vezet valahová,
a jelentől visszafelé a régmúlt korokig,
neve sosem hagyta el: Történelem.
Arra szolgál, hogy a sokaság atyáit
jól szemügyre vehessük,
s később a magunk vétkeit is
általa megmagyarázzuk.
 
XXII. FRÁZIS
 
Aki meghajol, megmarad;
A meghajlott így egyenes;
Az üres így teli;
A viseltes így új;
A kevés így jár jól,
A sokaság így jön zavarba.
Ezért a bölcs keblére öleli az Egyet,
És ő a birodalom példaképe.
Nem mutatja magát, így szembeszökő;
Nem ad magának igazat, ezért kiváló;
Nem dicsekszik, így érdemdús;
Nem ad magára, ezért kitartó.
Mivel nem verseng senkivel, a birodalomban
Senki sincs abban a helyzetben, hogy
Versenyre keljen vele.
Amint a bölcsek mondották: "Aki meghajol,
Megmarad" - nem üres mondás.
Valóban így maradhatunk meg mindhalálig.
 
XXII. PARAFRAZIS
 
Aki meghajol, megmarad,
Elhajlik, mint a fűszál,
S kiegyenesedik, ha elvonultak a tankok.
De vannak fűszálak, melyek nem egyenesednek ki.
Vannak fűszálak, amelyek kiégnek.
A sokaság így jön zavarba.
Ezért a bölcs keblére öleli az Egyet,
És a birodalom példaképe,
Ha okosan hallgat.
Nem mutatja magát, így szembeszökő,
Nem ad senkinek igazat, ezért kiváló.
Jönnek hozzá fiatal bölcsek,
Kérdezik tőle az Utat.
"Aki meghajol, megmarad."
S a fiatal bölcsek kelletlen meghajolnak,
Bölcs kifejezést erőltetve üres arcukra.
 
XXIII. FRÁZIS
 
Hogy csak ritkán élünk a szavakkal,
Az természetes.
Hiszen a szélroham nem tarthat egész reggel,
A felhőszakadás sem tarthat egész nap.
Kik azok, akik ezeket keltik? Az ég és a föld
Ha még az ég és föld sem tart örökké, hogyan
Tudna az ember?
Ezért kell követnünk az utat.
Az út embere alkalmazkodik az úthoz;
Az erényes ember alkakmazkodik az erényhez;
Az ég embere pedig az éghez.
Ki az úthoz alkalmazkodik, azt elfogadja örömmel az út,
Ki az erényhez alkalmazkodik, azt elfogadja örömmel
Az erény, s ki az éghez, azt örömmel befogadja az ég.
Amikor nincs elég a hitből, ott hiányzik a a jóakarat.
 
XXIII. PARAFRÁZIS
 
Gyakran élünk a szavakkal,
Ez természetes,
Hiszen egész nap szavakat hallunk,
S kik azok, akik ezeket keltik? Az ég és a föld.
Ha még az ég és föld sem tart örökké, hogyan
Tartanának a szavak?
Ezért kell követnünk az utat,
A szavak nélküli utat,
Mert ki az úthoz alkalmazkodik,
Annak már nincs szüksége szavakra,
S örömmel elfogadja az ég.
A Földet behálózzák a hazug szavak,
Szóbőséggel gyötrik a népet a szósámánok,
Ezért aztán a hallgatagokra
Örömmel emlékszik a nép.
 
XXIV. FRÁZIS
 
Az, aki lábujjhegyen jár, nem tud állni;
Aki nagyokat lép, nem tud gyalogolni.
Aki magát mutogatja, nem szembeszökő;
Aki azt hiszi, igaza van, nem kiváló férfi;
Aki dicsekszik, érdemtelen;
Aki hetvenkedik, nem tart ki soká.
Az út szemszögéből nézve csak
"Felesleges étkek és hasztalan, káros kinövések."
Mivel vannak Dolgok, amelyek megvetik őket,
Az, akié az út, velük nem lakozik.
 
XXIV. PARAFRÁZIS
 
Ma már csak az áll meg, aki lábujjhegyen jár,
Össze ne dőljön e korhadt birodalom.
Persze mindenki azt hiszi, igaza van,
S mindenki dicsekszik, miatta jutottunk ide.
Az út szemszögéből nézve ez mind felesleges.
 
E káros duzzanatok és felesleges étkek
Többnyire jó vezetők, jó családapák,
Szorgalmas újságolvasók és ismerik a törvényt,
Csak velük született, örökölt és szorgosan
Fejlesztett ostobaságukat bánhatja a nép.
 
XXV. FRÁZIS
 
Van egy dolog, amely zavarosan alakult ki,
Az ég és a föld előtt született.
Csendes és üres,
Egymagában áll, és nem változik,
Körben jár, és nem fárad el.
Képes arra, hogy a világ anyja legyen.
Nem tudom a nevét,
Így nevezem csupán "az útnak".
Hevenyészett néven nevezem, "nagynak",
Mivel nagy, úgy is leírják, mint visszahúzódó,
Visszahúzódó, úgy is leírják, messze van,
Mert messze van, úgy írják le, visszafordul.
Ezért nagy az út, nagy az ég, a föld nagy,
A király is nagy. A birodalomban négy
Nagy dolog van a király mellett.
Az ember utánozza a földet,
A föld az eget,
Az ég az utat,
És az út azt, ami természetesen az, ami.
 
XXV. PARAFRÁZlS
 
Van egy dolog, amely zavarosan alakult ki,
Az ég és a föld előtt született.
Csendes és üres,
Egymagában áll, és nem változik,
Körben jár, és nem fárad el.
Nem tudom, képes e arra,
Hogy a világ anyja legyen.
Nem tudom a nevét.
Mondják őt kozmosznak, világegyetemnek,
Mások az Isten szóval írják őt le,
De senki sem érti útjait.
Szolgálják őt tudósok és papok,
Firtatják, mi a szándéka,
Vajon miért teszi mindezt velünk.
Az ember utánozza a földet,
A föld az eget,
Az ég vajon kit utánoz?
Végtelen és értelmetlen ürességet,
Avagy végtelen Tervet?
S vajon beleférünk-e mi is abba a Tervbe,
S vajon jó-e a Terv?
 
XXVI. FRÁZIS
 
A nehéz a fényesség gyökere;
A nyugodt a nyugtalannak ura.
Ezért a gazda, ha egész nap utazik,
Sosem veszi le szemét a megrakott szekerekről.
Csak ha már biztonságban van
Falak és őrtornyok mögött,
Csak akkor pihen el békén,
S szabadul meg a gondtól.
Hát akkor tízezer harci szekér birtokosa
Hogyan gyújthatna fényt magából
A birodalom szemében?
Ha fényt ad, a gyökér rohad el;
Ha az úr nyugtalan, biztosan elvész.
 
XXVI. PARAFRÁZIS
 
A nehéz a fényesség gyökere,
A fényesség hullámokban érkezik messziről.
A nyugodt a nyugtalannak ura,
De persze vannak bölcs nyugodtak, és ostobák.
Nagy baj, ha ostoba nyugodt
A nyugtalannak ura.
Hiába nem veszi le szemét a Gazda
A megrakott szekerekről,
Azok sosem lehetnek biztonságban,
Mert folyton lopnak a szekerekröl.
Tízezer harci szekér birtokosa
Bizonyosan csak sötétséget bocsát ki magából,
Ha pedig fényt ad, a gyökér rohad el,
S ha megelégelik önhitt erejét a nyugtalanok,
Biztosan elvész, vér és könny közt,
Elvész a Gazda, tízezer modern harci szekerével.
 
XXVII. FRÁZIS
 
Aki jó utazó, nem hagy keréknyomokat;
Aki jó szónok, annak nem botlik a nyelve;
Aki jó számoló, nem használ számológépet;
Aki jól ért a becsukáshoz, nem használ zárat,
De amit becsuk, azt mégsem lehet kinyitni;
Aki jól ért a kötéshez, nem használ kötelet,
De amit megköt, azt nem lehet kibogozni.
Ezért a bölcs mindig kitűnik abban, hogy
Megment embereket, s így senkit se hagy el;
Mindig kitűnik abban, hogy megment dolgokat,
S így semmit se hagy el.
Ezt mondják úgy: valaki tisztán lát.
Ezért a jó ember az a tanár, akitől
Tanulhat a rossz;
És a rossz ember az anyag, melyen dolgozhat a jó.
Ha nem szeretik a tanárt,
Sem az anyagot,
Akkor, bár ez okos dolognak tetszik, nagy rémületre vall.
Ezt nevezik a lényegesnek és a titkosnak.
 
XXVII. PARAFRÁZIS
 
Aki jó utazó, nem hagy nyomot maga után,
Mint életén át, a térben is jeltelen utazik.
Aki jó utazó, nem vágyik haza, nincs is hazája.
Aki jó szónok, azt mondja, amit várnak tőle,
Folyékonyan és legalább négy nyelven.
Aki jól ért a becsukáshoz, nem használ zárakat,
Elég a tilalom, hogy kinyitni ne merjék,
Amit jól becsukott. S akiket becsukott,
Mindig jól továbbadják a tilalmat.
Aki jól ért a kötéshez, nem használ kötelet,
De amit megköt – házasság, szerződés, béke –
Azt utódainak sem sikerül kibogozni.
Ilyen hát a haza bölcse, aki nem hagy nyomot,
Jó szónok és jó utazó, jól ért a becsukáshoz,
A kötéshez, ezért mondják róla: tisztán lát.
A bölcs nem szereti a jó embereket,
Sem a rosszakat, hanem a kettő közti átmenetet,
Ezek számára írja elő bonyolult törvényeit is.
Hiába nem szeretik a tanárt s az anyagot,
Ezt nevezik lényeges és titkos tudománynak,
S mögötte a bölcs rémülete, hogy egyszer kiderül.
 
XXVIII. FRÁZIS
 
Ismerd a hímét,
De tartsd magad a nőstény szerepéhez,
S légy a birodalom szakadéka.
Ha a birodalom szakadéka vagy,
Akkor az állandó erény nem fog elhagyni,
És újra az leszel, ami voltál: csecsemő.
Ismerd a fehérét,
De tartsd magad a fekete szerepéhez,
S légy a birodalom mintaképe.
Ha a birodalom mintaképe vagy,
Akkor az állandó erény nem hiányzik,
S te visszatérsz a végtelenhez.
Ismerd a becsületét,
De tartsd magad a kegyvesztett szerepéhez,
És légy a birodalom völgye.
Ha a birodalom völgye vagy,
Akkor elég lesz az állandó erény,
És ismét a faragatlan tömb leszel.
Ha a faragatlan tömb széttörik, edények
Lesznek belőle.
A bölcs hasznot húz ezekből, és a hivatalnokok
Ura lesz.
Ezért aztán a legnagyobb vágás
Sem vágja ketté.
 
XXVIII. PARAFRÁZIS
 
A nőstény szerepe, igen, az.
Azt kellene jobban megfigyelni.
Hogy befogad, és teremt valamit,
makacsul és közönyösen.
Én csak a Birodalom szakadéka lehetek,
ha szerencsém lesz,
belezuhan a Birodalom.
Amíg a Birodalom bele nem zuhan,
én a Birodalom mintaképe leszek,
nem foghatnak rajta semmi galádságon,
állandó erényem, a Törvény mindig
ott lesz kezem ügyében.
Nem tartozhatom a becstelenek közé,
ezért hát kegyvesztett leszek mindig,
de ez erőt ad,
hogy a Birodalom igazi völgye legyek,
amely magasabb, mint a kinevezett hegyek itt.
Faragatlan tömb vagyok, magam faragom,
de hasznot húzok a széttört darabokból,
a hivatalnokokból, akik félnek a völgytől.
Ha a bölcs megfontoltan száll szembe
a Nagy Birodalommal, szétválik emez,
de a bölcset a legnagyobb vágás sem vágja ketté.
 
XXIX. FRÁZIS
 
Bárki áll is a birodalom élére,
Ha valamit tenni akar,
Nem szabad késlekednie.
A birodalom szent hajó,
És semmit sem szabad vele tenni.
Ha bárki valamit tesz, elrontja,
Ha bárki hatalmába keríti,
Elveszíti.
Ezért hát vannak dolgok,
Amelyek vezetnek, s mások követik ezeket;
Vannak, kik pihegnek, mások lihegnek;
Vannak, kik pusztítanak,
S vannak, kik elpusztulnak.
Ezért a bölcs kerüli a túlzást, a különcséget,
És a szemtelenséget.
 
XXIX. PARAFRÁZIS
 
A birodalom élére
most senki sem állhat.
Csak a Császár nevezhet ki valakit
az adók beszedésére.
Ezért nehéz a dolguk azoknak,
akik a birodalmat őrizni akarják.
Szívükben szánják a szerencsétlent,
akiben megbízik a Császár,
és beismerik, ők sem tennének mást,
ha a balvégzet helyére állítaná őket.
A bölcs kerüli a túlzást, különcséget,
és a szemtelenséget,
de már ezzel is túloz, különcködik,
és szemtelen is,
mert amíg a Császár birodalma erős,
e hazug birodalom élére
bizony senki sem állhat.
 
XXX. FRÁZIS
 
Aki az emberek uralkodóját az Út által
Segíti, nem akarja megfélemlíteni
A Birodalmat fegyvercsörgetéssel.
Mert ez olyasvalami, ami visszaüt.
Ahol csapatok táboroztak,
Jól nőnek a szederbokrok;
A hatalmas hadseregek nyomában
Mindig rossz az aratás.
Aki jól akar cselekedni,
Hadjáratát hamar be kívánja fejemi,
És nem akar ezzel megfélemlíteni senkit.
Fejezd be a háborút, de ne dicsekedj;
Fejezd be a háborút, de ne hetvenkedj;
Fejezd be, de ne légy pökhendi;
Fejezd be, de csak akkor, ha nincs más lehetőség;
Fejezd be, de ne a terror kedvéért.
Aki erejének teljében bántalmazza az időset,
Az Út ellenében cselekszik.
S aki az Út ellenében cselekszik,
Korai véget ér.
 
XXX. PARAFRAZIS
 
A Birodalmat csak fegyvercsörgetéssel lehet
megfélemlíteni és egyben tartani,
bár a fegyverek ma zajtalanabbak,
(csak a végén van nagyobb bumm),
és minden zajtalan fegyver visszaüt.
Ahol csapatok táboroztak,
eltünnek a férfiak és gyűlölt gyermekeket
szülnek a nők.
A hatalmas és mindig szabadító
hadseregek nyomában rossz az aratás.
Aki jól akar cselekedni, nem ijed meg a hadseregektől,
de kerüli a háborút,
mert háborút elveszteni rettenetes,
háborút nyerni még veszedelmesebb.
Aki erejének teljében bántalmazza
a gyengébbet – reálpolitikus.
Az Út ellenében cselekszik,
s korai véget ér,
de vajon melyik Hatalom törődik az Úttal?
 
XXXI. FRÁZIS
 
Mivel a fegyverek baljós előjelűek,
És vannak Dolgok, melyek gyűlölik őket,
Mint az, aki az Út szerint él, – nem él velük.
Az ember a baloldalnak kedvez,
Ha otthon van, de a jobbnak, ha háborúba megy.
A fegyverek baljós előjelű eszközök, nem
Úriembernek valók.
Ha arra kényszerülünk, hogy fegyverhez nyúljunk,
Jobb, ha élvezet nélkül tesszük. Nincs dicsóség
A győzelemben, s ha ennek ellenére dicsőítjük
Akkor az emberek legyilkolását dícsérjük.
Az, aki az emberek legyilkolását dicséri,
Sosem jut messze a birodalomban.
Az öröm alkalmával a baloldal élvez előnyt,
A gyász alkalmával a jobb. A hadnagy helye
A baloldalon van; a tábornok helye a jobbon.
Ez azt jelenti, hogy be kell tartani
A gyász szertartásait.
Ha sok embert megölnek, szánalomrnal kell
Sírnunk felettük. Ha győztünk a háborúban,
Be kell tartanunk a gyász szertartásait.
 
XXXI. PARAFRÁZIS
 
A fegyverek baljós előjelűek,
És az örök dolgok gyűlölik őket,
De az Út nem törődik a fegyverekkel.
Bárcsak világos lenne már egyszer,
Hol állanak a Jók, s hol a Gonoszak,
Akkor az Út áldást adna a fegyverekre is.
De az Út még eddig sosem adott áldást,
Ezt jobb, ha megjegyezzük.
A fegyverek csak úriembereknek valók,
Az ember elveti őket.
Mégis előfordul, hogy fegyverhez nyúlunk,
Félelemmel és szánalommal telve,
Tehát nem szívesen.
Mi tudjuk, nincs dicsőség a győzelemben,
De azért irígyeljük a győzteseket,
Akik kitünően értik, hogy torzítsák el utólag
Az eseményeket, mert mindig a győztesek
Az emberszeretők, a szabadság bajnokai,
A jog istápolói, de fegyverek nélkül
Mindezek ellenkezői lehetnének.
Aki az emberek legyilkolását dicséri,
Messze jut a Birodalomban, ha jól megindokolja.
A legyőzött ellenség így mindig a Gonosszal egyenlő,
Ez az egész eljárás gyöngéje.
A hadnagyok a baloldalon halnak meg,
A tábornokok a jobboldalon állnak,
Mereven, cvikkeresen, mint a díszszemléken,
Egészen az akasztófáig.
Mi nem győztünk semmiféle háborúban félezer éve,
Ezért jogunk van az örömre.
Az öröm alkalmával a baloldal élvez előnyt.
 
XXXII. FRÁZIS
 
Az út örökre névtelen.
Bár a faragatlan kő kicsiny,
Senki a világon nem merheti kérni a hűségét.
Ha a nagyurak és hercegek ragaszkodnának az Úthoz,
A miriád lény meghódolna előttük saját akaratából,
Menny és föld egyesülne és édes harmat hullna,
S akkor az emberek igazságosak lesznek,
Bár senki sem rendelkezik így.
Csak ha az Út megszakad, akkor vannak nevek.
Mihelyt megjelennek a nevek,
Tudnunk kell, hogy ideje megállni,
Megszabadulhatunk a veszélytől.
Az Út a világ számára olyan, mint a Folyó
Meg a Tenger a csermelyhez és patakhoz képest.
 
XXXII. PARAFRÁZIS
 
Tulajdonképpen minden névtelen.
A neveket a névvel időlegesen ellátott
Kis férgek adják – szintén időlegesen.
A dolgok névtelenül léteznek,
Mint a kövek, az elemek, az atomok.
Ha a nagyurak ragaszkodnának az Úthoz,
Meghódolna elóttük minden –
De ebben az esetben nem is lehetnének
Nagyurak sem, és hódolatról beszélni sem illik.
Menny és föld egyesülése ezért legfeljebb
Ama nagy robbanásban képzelhető el majd,
Hol a Sátán egybesül az Úristennel,
Forró krémként közbül a vitatott tárgy: az Emberiség.
Most minden esetre túl sok a név,
Mind megírja élete hosszú történetét,
Családja érdektelen legendáriumát,
Holott arra sem méltó, hogy a névtelenek
Lába nyomát katalógusba vegye.
Eme névtelen névvel ellátottak
Uralmuk alá hajtják a bolygót,
Lassanként minden lényegtelennek neve lesz.
De az Útra egyikük sem jut el.
A szennyvíz is szétterül, kibuzoghat a földből,
Mégsem hívjuk forrásnak,
S nem várja a Tenger!
 
XXXIII. FRÁZIS
 
Az, aki másokat ismer, okos;
Aki önmagát ismeri, bölcs.
Aki másokat legyőz, annak ereje van;
Aki legyőzi magát, az erős.
Aki ismeri a megelégedést, gazdag.
Aki kitartó, az céllal élő ember;
Aki nem veszti el a fejét, kitart;
Aki végigéli napjait, annak hosszú élete volt.
 
XXXIII. PARAFRÁZIS
 
Én ismerek másokat, s nem vagyok okos;
Irsmerem magamat, s nem vagyok bölcs.
Nem tudok másokat legyőzni, pedig erős vagyok,
Nem tudom legyőzni magam, mert nem is akarom.
Nem ismerem a megelégedést, csak a pokol urai
Sugallják ezt az ostobáknak,
Kitartó vagyok hitetlenségemben,
Míg el nem vesztem a fejem.
Mégis van bennem valami,
Ami túlmutat ezen az egyetemes szürkeségen,
Csak most még elsimulok ebben a szürkeségben,
Míg lesz alkalom felmutatni magamból,
Ami lényeges. Addig pedig
É]jen a szürkeség, éljen a szür-ke-ség,
S az értékek deficitje
És az élet árának emelkedése!
 
XXXIV. FRÁZIS
 
Az Út széles, kinyúlik balra is, jobbra is.
A miriád lény élete függ tőle,
Mégsem tart igényt hatalomra.
Bevégzi feladatát, mégsem kér az érdemből.
Felruházza és táplálja a miriád lényt,
Mégsem akar gazdájuk lenni.
Örökre mentes a vágytól, ezért
Kicsinynek lehet hívni;
De mivel nem akar gazdájuk lenni,
Ha a miriád lény felé fordul,
Nagynak is nevezhető.
Mivel sosem próbál meg nagy lenni,
Sikerül naggyá válnia végül.
 
XXXIV. PARAFRÁZIS
 
Az Út igen keskeny, jobbra és balra annál szélesebb.
Az Út szélén igen veszélyes a járás.
A miriád lény élete függ tőle,
Melyik jut hatalomra.
Mert ha bevégzi feladatát, bizony
Kér majd az érdemből, kér hetedízig.
És gazdája lesz az Útra terelteknek.
De ki ruházza fel, ki táplálja a miriád lényt?
Mert a kicsi dolgok mindig nagyok szeretnének lenni,
A kis országok nagyok,
A kis emberek nagyok -
De a nagy emberek élete kicsik kezében van,
És a nagy országok nagysága
Úgy terjed, mint a rák,
S ahogy terjed, úgy halnak el a nagy országban
Régi, már meghódított területek.
 
XXXV. FRÁZIS
 
Vedd birtokodba a nagy képmást,
És a birodalom el fog jönni hozzád.
Ha eljön hozzád és nem éri semmi baj,
Biztonságban lesz.
A zene és az étel
Arra csábítja az utazót, hogy megálljon.
Az Út, ha áthalad a szájon, íztelen.
Nem látható,
Nem hallható,
S nem romlik meg, bármennyit járnak rajta.
 
XXXV. PARAFRÁZIS
 
Vedd birtokodba a Nagy Képmást,
(mely persze mindig változó),
És a Birodalom el fog jönni hozzád,
Az persze kiszámíthatatlan,
Hogy titkos ügynökökkel-e, avagy
Nyilvános megbízásokkal, díjakkal
És lekötelező ajándékokkal.
Ha eljön hozzád, és nem ér semmi baj,
Biztonságban leszel.
Élvezheted a zenét és az ételt,
Utazhatsz a Birodalom engedélyével,
S beszélhetsz az Útról,
Melyen ugyan sosem jártál,
Hollétét sem tudod,
De birtokodban a Nagy Képmás,
Amely tudja,
S nem tanácsos másként vélekedni.
 
XXXVI. FRÁZIS
 
Ha azt akarod, hogy valami összehúzódjon,
Akkor ki kell nyújtanod előbb;
Ha azt akarod, hogy valami meggyengüljön,
Először meg kell erősítened;
Ha azt akarod, hogy valamit félretegyenek,
Először fel kell állítanod;
Ha valamit el akarsz venni valamiből,
Először adnod kell hozzá.
Ezt hívják finom bölcsességnek.
Az alázatos és a gyenge le fogja győzni
A keményet és erőset.
A halaknak nem szabad megengedni,
Hogy elhagyják a mélyvizet;
Az államhatalom eszközeit
Nem szabad megmutatni senkinek.
 
XXXVI. PARAFRÁZIS
 
Azt akarom, hogy meggyengüljön,
De nincs erőm erősíteni,
Mert az ostobaság világrendszere
Elözönli a földet.
Nem vagyok hajlandó felállítani azt,
Amit már régen félre kellett volna tenni,
Nem hiszek a kommentátoroknak,
Az újságíróknak, íróknak, ideológusoknak,
Moralistáknak és papoknak, mert tudom,
Ha valamit el akarok venni valamiből,
Először hozzá is kell adnom.
Ez a finom bölcsesség erkölcstelen,
Akár a dramatizált népi játékok
És a hülyeségig ringatott koala-mackók,
S a szegény (magyar) vándormunkások,
Akik semmiről sem tudtak.
Nem hiszek abban, hogy a gyengék
Legyőzik az erőset. Inkább a hülyék.
Mélyvízben élünk, nem engednek
A szabad felszínre (talán nincs is),
De jól ismerjük az államhatalom eszközeit.
A béke lehet undorító is, bármilyen hasznos.
(Egy olyan ország, mely nem tudja kielégítően
Megoldani évtizedekig az üres üvegek visszavételét,
Ne álmodozzon semmiről, s ne legyen büszke
Külföldi Nobel-díjasaira.)
 
XXXVII. FRÁZIS
 
Az Út sosem cselekszik, mégsem marad semmi befejezetlen.
Ha a nagyurak és hercegek az Úton tudnának maradni,
A miriád lény saját akaratából alakulna át.
Miután átalakultak, ha mégis felütné fejét a vágyakozás,
Én le fogom nyomni a névtelen, faragatlan kő súlyával.
A névtelen, faragatlan kő
Nem egyéb, mint a vágyakozástól való szabadság,
És ha én megszűnök vágyakozni és nyugton maradok,
A Birodalom békében fog élni saját akaratából.
 
XXXVII. PARAFRÁZIS
 
Az Út sosem cselekszik, csak járnak rajta.
Az Út nem szereti, ha járnak rajta.
A Nagyurak és fejedelmek sosem lépnek
Az útra, mert ők gyalog sosem járnak.
A miriád lény saját akaratából nem tehet semmit.
Csak a vágyakozás él bennük az Út után,
De ott a nagyurak járművei surrognak.
A szabadság utáni vágyakozást el fogják
Nyomni a névtelen, faragatlan kő súlyával,
Szögesdróttal és aknazárral.
Ha az, aki ezt látja, megszűnik vágyakozni,
És nyugton marad,
A Birodalom békében fog élni,
De meglesz az ára.
 
XXXVIII. FRÁZIS
 
A legerényesebb ember nem tartja magát az erényhez,
Ezért erényes. A legkevésbé erényes ember sosem
Tér el az erénytől, ezért van az, hogy nem erényes.
Az előbbi sosem cselekszik, mégsem hagy semmit
Befejezetlenül. Az utóbbi cselekszik, de utána
Befejezetlen dolgok maradnak. A legnagyobb jóakarattal
Bíró ember cselekszik, de nem külső okból. A nagyon
Korrekt ember cselekszik, de külső okból. Az az ember,
Aki jól ismeri a szertartásokat, cselekszik, de ha
Senki sem reagál, nekigyürkőzik, és erőszakkal
Akarja rábeszélését folytatni. Ezért amikor az Út
Elveszett, megvolt az erény; amikor elveszett az
Erény, megjelent a jóakarat; ha elveszett a jóakarat,
Ott volt a korrektség; ha a korrektség eltűnt,
Megjelentek a szertartások.
A szertartások azt jelzik, hogy fogyóban a hűség,
És a jóhiszeműség,
És kezdődik a rendezetlenség;
Az előre sejtés az Út virágos díszítése,
És a dőreség kezdete.
Ezért a nagyszerű ember a dolgok sűrűjében van,
Nem a hígságban; a gyümölcsben, nem a virágban,
Ezért elveti az egyiket, elfogadja a másikat.
 
 
XXXVIII. PARAFRÁZIS
 
Az "erény" szó hallatán ma az emberek többsége nevet.
Még csak nem is nevet, oly ismeretlenül hangzik.
Nincs szabály, nem lehet tehát kivétel sem.
A legerényesebb emberek összekeveredtek
a tudatos gazemberekkel és a tudatlan erénycsőszökkel.
A cselekvést hét lakattal őrzik, és szuronyokkal.
Az erényes ember megelégszik dőreségével, hogy
mindent előre látott, es ha kell, megássa sírját.
Elveszett az Út, az erény, a korrektség és jóakarat.
A szertartások maradtak, amelyeket mindenki kinevet.
Vagy talán ez lenne az Út? A nevetés, a teljes üresség?
Nincs sűrűje a dolgoknak, nincsen gyümölcse,
csupán gyorsan hervadó virágok kötelező ünnepeken.
Ezért ez a világ még koszorút sem érdemel.
És előrelátható1ag nem is kap koszorút sírjára.
 
XXXIX. FRÁZIS
 
Rógóta ezek lettek az Egyetlen birtokai:
A menny az Egyetlen erényében tiszta;
A föld az Egyetlen erényében megállapodott;
Az istenek az Egyetlen erényében erősek;
A völgy az Egyetlen erényében telik be;
A miriád lény az Egyetlen erényében él;
A nagyurak és hercegek az Egyetlen erényében
Lesznek a birodalom vezetői.
Az Egyetlen az, ami ezeket azokká teszi, amik.
Anélkül, ami megtisztítja, a menny megszakadhatna;
Anélkül, ami megállapodottá teszi, a föld elsüllyedhetne;
Anélkül, ami erőt ad nekik, az istenek elemésztenék magukat;
Anélkül, ami betölti őket, a völgyek kiszáradnának;
Anélkül, ami életben tartja őket, a miriád lény elpusztulna;
Anélkül, ami vezetőkké teszi őket, a nagyurak és hercegek elbuknának.
Így szükséges, hogy a felsőbbrendűnek az alsóbbrendű legyen gyökere;
A magasnak az alacsony az alapja.
Íly módon a nagyurak és hercegek úgy utalnak magukra,
Mint "magányosak", "elhagyottak", "szerencsétlenek".
Vajon ez nem annak a jele, hogy az alacsonyakban van gyökerük?
Így a legnagyobb hírnév az, ami névtelen,
Nem akarván egy lenni sok hasonló jáspis között,
Sem magasan trónolni, mint a kövek.
 
XXXIX. PARAFRÁZIS
 
Az Egyetlen sok. Az Egyetlen fikció.
Jönnek az Azonosítatlan Repülő Tárgyak,
Bennük és általuk új istenek és új ellenségek.
A menny piszkos, a föld reng,
A völgy helyet cserél a heggyel,
Vezetőink, sajnos, nem különböznek a vezetettektől.
Az alacsonynak a magas az alapja,
A magasra hivatkozik folyton az alacsony,
Tőle nyeri saját értelmetlensége igazolását.
Nem akarok lenni sem jáspis, sem kő,
Névtelenségem vagy hírnevem az döntse el,
Mondtam-e, tettem-e valamit,
Ami ellentmond borúlátó jóslataimnak.
 
XL. FRÁZIS
 
Visszafordulva mozog az Út.
Az Út a gyengeség eszközével él.
A világon lévő miriád lény Valamiből
Születik, és a Valami Semmiből.
 
XL. PARAFRÁZIS
 
Visszafordul a Történelem,
Bozontos szőrű, görnyedt emberelőttiek
Élnek a gyengeség veszélyes eszközével.
Egymást nemzi miriád lény,
Fehér, fekete, vörös és sárga,
De főleg a sárga s a barna.
Egymást nemzi miriád lény,
Egyre közelebb az Ősrobbanáshoz,
És a türelmetlen Semmihez,
Melyet zavar ez a jövőtlen nyüzsgés.
 
 
XLI. FRÁZIS
 
Mikor a legjobb tanuló hall az Útról.
Szorgalmasan gyakorolja;
Ha az átlagos tanuló hall az Útról,
Úgy tetszik néki, egyszer már ott van,
S eltűnik a másik pillanatban;
Mikor a legrosszabb tanuló hall az Útról,
Hangosan nevet.
Ha nem nevetne,
Méltatlanná válna az Úthoz.
Ezért a Csien jené az út:
Az út, ami fényes, unalmasnak látszik.
Az út, ami előre visz, úgy tetszik, visszafelé fut;
A síma út göröngyösnek látszik.
A legnagyobb erény olyan, mint a völgy;
A legfehérebb mocskosnak tetszik;
A nagy erény hiányos a szemnek;
A buzgó erény lustának tűnik;
Az egyszerű erény piszkosnak tetszik;
A nagy négyszögnek nincsenek sarkai.
A nagy hajót sokáig építik,
A nagy zeneszóban megritkul a hang,
A nagy képmásnak nincsen alakja.
Az út névtelenségbe rejti magát.
Csak az út tűnik ki az adományban.
És a befejezésben.
 
XLI. PARAFRÁZIS
 
Elég volt a fecsegésből az Útról!
Záhony és Hegyeshalom között?
A Boráros tér és Ady Endre tér között?
Odakinn szakad a téli eső,
Alszik az asszony s a gyerek,
Nincs érvényes útlevelem,
S a fizetésem háromezerkétszáz forint.
Az út, ami előre visz, úgy tetszik,
Visszafelé fut, ezért kevesebb a jelszó.
A nagy hajót néha túl soká építik.
Nincs olyan űrhajó, mely engem is elvinne,
Jobbak erre a célra engedelmes ember-robotok
Üres az űr nélkülem, üresebb nálam
Üres, mint a jövő, s meglehet,
Viccekkel és paradoxonokkal lesz teleírva.
 
XLII. FRÁZIS
 
Az út nemzi az egyet; az egy nemzi a kettőt.
A kettő nemzi a hármat;
A három nemzi a miriád lényt.
A miriád lény hátán hordja a jint,
És átöleli a jangot, és a kettőnek
Öszevegyült nemző ereje.
Nincs szó, amit az emberek jobban gyűlölnének,
Mint "magányos", "elhagyott", és "boldogtalan",
Mégis a nagyurak és hercegek így beszélnek magukról.
Íly módon egy dolog néha megnő attól, hogy
Csökkentik, és csökken azáltal, hogy hozzátesznek.
Amit mások tanítanak, én is vallom: -
"Az erőszakosak nem halnak meg természetes
halállal". Ez lesz életem szabálya.
 
XLII. PARAFRÁZIS
 
Én nemzem az egyet, a kettőt, a hármat,
A miriád lény súlya rám nehezedik.
Már gyűlölöm a jint s a jangot,
A miriád lény kiszorít engem a Földről.
Nem vagyok nagyúr, se herceg,
Mégis magányos, elhagyott vagyok,
Bár nem boldogtalan.
Mert körülnézvén látom, mindenki az.
Nem vagyok erőszakos, de vágyom az erőszakra,
Az erőszakosak ellen.
Lelkem mélyén nem akarok meghalni
Természetes halállal.
 
XLIII. FRÁZIS
 
A legalázatosabb dolog a világon
Letiporhatja azt, ami legkeményebb
A világon - az, ami anyagtalan,
Behatolhat abba, aminek nincsenek hézagai.
Ezért tudom, miért jó, ha nem
Folyamodunk cselekvéshez.
A szavak nélküli tanítás,
A cselekvés nélküliség jótéteménye,
Ezek olyan dolgok, amelyeket
Csak nagyon kevesen értenek a világon.
 
XLIII. PARAFRÁZIS
 
Tudom, amit nem tudok.
Tudatlanságom határtalan.
Alázatos vagyok a végtelenségig,
Mégis kétségeim vannak: lesz-e bennem
Elegendő alázat a Kard, a Golyó s a Bomba
Elviseléséhez.
Még nem folyamodom cselekvéshez.
De nem lehet sokáig elodázni,
Ezt sejtik a Birodalom vezetői is.
Nagyon kevesek értik a világon,
Mikor jó a cselekvés nélküliség,
S mikor kell cselekedni.
Megfigyelem az embereket,
Kiválasztom, ki lesz az, akivel
Megosztom ezt a tudásom.
Ha áll az idő, konzervatív vagyok,
Ha megindul, forradalmár.
A kettő határán álcázom magam,
És szerencsére, miként most is,
Kevesen értik, amit mondok.
 
XLIV. FRÁZIS
 
A neved vagy a személyed,
Melyik a drágább?
A személyed avagy a vagyonod,
Melyik ér többet?
Nyereség vagy veszteség,
Melyik a nagyobb csapás?
Ezért van az, hogy a nagy aljasság
Biztosan nagy kiadásra vezet;
Túl sok áru a raktáron
Biztosan hatalmas veszteségbe visz.
Ismerd meg a megelégedést,
És nem lesz gyászos a véged;
Tudd, mikor kell megállni,
És nem kerülsz szembe veszéllyel.
És akkor kitartasz.
 
XLIV. PARAFRÁZIS
 
Nevem és személyem egyformán drága.
Vagyonom sincs, nyereségem sem lehet,
Erről gondoskodik a Birodalom.
Ha aljas is vagyok, nem vezet nagy kiadásra,
Kisszerű életet élünk mind,
Bár túl sok áru hever raktáron.
Nem ismerjük a megelégedést,
Van, aki lop, csal, hazudik,
Így gondoskodik békés öregkoráról.
A szerepek jól megoszlanak.
E kicsiny országban kisszerű bűnöket
Követünk el nap mint nap,
Nem kerül senki veszélybe,
Aki tudja, hol kell megállni.
A közös hazugság azonban a legveszélyesebb,
Nehéz hosszú évtizedek után is
Kikeveredni abból, amire
Legyintettünk gyáván, és hallgatván helyeseltük.
 
XLV. FRÁZIS
 
A nagy tökéletesség töredékesnek látszik,
De a használat mégsem rontja meg;
A nagy teljesség üresnek látszik,
De a használat mégsem szárítja ki;
A nagy egyenesség hajlottnak látszik;
A nagy ügyesség ügyetlennek;
A nagy ékesszólás dadogónak.
A nyugtalanság legyőzi a hideget;
A nyugalom legyőzi a meleget.
Ha az ember tiszta és nyugodt,
A birodalom vezére lehet.
 
XLV. PARAFRÁZIS
 
Milyen nehéz (átmeneti) egyensúlyt teremteni
Ebben a (látszólag) egyetlen életben!
Szeretnél lenni nyugodt megfigyelő,
Cselekvő harcos, megfontolt vezér?
Mindenkit becsaptak valahol, valamikor.
Ezért csapja be önmagát mindenki, aki él.
Dadogó a költészet, ügyetlen ügyesség.
Véged, ha szavakhoz menekülsz.
A Birodalom vezérei piszkosak és nyugtalanok,
Így hát gondold meg, mi akarsz lenni.
Ostobaság és tehetetlenség
Hajtja nyájba a Vezér mögé az embereket.
 
XLVI. FRÁZIS
 
Amikor az út diadalt arat a birodalomban,
A gyors lábú lovakat arra használják,
Hogy felszántsák a földeket;
Mikor az út nem győzedelmeskedik a birodalomban,
Harci méneket tenyésztenek a határon.
Nincs nagyobb bűn, mint ha túl sok a vágyunk;
Nincs nagyobb szerencsétlenség,
Mint amikor nem vagyunk elégedettek;
Nincs nagyobb boldogtalanság, mint az irígység.
Ezért, aki elégedett, annak mindig elég jut majd.
 
XLVI. PARAFRÁZIS
 
Ó, igen, a kényes, gyors lábú lovakkal
Ugart szántatnak ebben a Birodalomban,
És tompa, lusta harci méneket
Tenyésztenek a határon idegen szakértők.
Mindenki elégedett, ha kérdezik erről,
Titkon azonban marja őket az irígység.
Különösen kényes a helyzet
Két birodalom határvidékén:
Ott mindig bizonytalanok az értékek,
S mindig akad bőven
Irígyelni és rettegni való.
 
XLVII. FRÁZIS
 
Nem kell külföldet járnunk akhoz,
Hogy megismerjük az egész világot;
Nem kell kinéznünk az ablakon,
Hogy meglássuk a mennyekbe vezető utat.
Minél messzebb megy az ember,
Annál kevesebbet tud.
Ezért a bölcs tud, anélkül
Hogy elmozdulna helyéről,
Azonosul mindennel, bár semmit sem lát,
S célhoz ér anélkül, hogy cselekedne.
 
XLVII. PARAFRÁZIS
 
Külföldet kell járnunk,
Hogy megismerjük magunkat,
A dolgok lényege ugyanis a hasonlítás.
Ha kinézünk az ablakon,
Legalább elfelejtjük, zárva vagyon
Hosszú ideje a mennyekbe vezető út.
Minél messzebb megy az ember,
Annál részletesebben tudja azt, amit nem tud.
Csak a bölcs tud mindent anélkül,
Hogy elmozdulna helyéről,
De szenvedés nélkül azonosulni lehetetlen
A világgal, amelyben kevesen vannak a bölcsek.
És annyi a cél benne, ahány szavunk van a célra.
 
XLVIII. FRÁZIS
 
Ha a tudást keresed, minden nap többet tudsz;
Ha az Utat keresed, minden nap kevesebbet tudsz.
Az ember egyre kevesebbet tesz, míg végül semmit sem
Csinál, s ha már egyáltalán semmit sem tesz,
Akkor semmi sem marad elvégezetlen.
Mindig a beavatkozástól mentesség nyerte meg a
Birodalmat. Ha beavatkozol, nem érsz fel
A feladathoz, hogy megnyerd a birodalmat.
 
XLVIII. PARAFRÁZIS
 
A tudást kerestem, minden nap többet tudok.
És látván látom, milyen keserű a tudás!
A tudás megbénítja az ember tetterejét,
Mert mindenre lehet igent és nemet mondani,
Nézőpont kérdése az egész.
A cselekvés a tudatlanság következménye.
Valahányszor cselekedtem, kihívtam az ég haragját.
Így hát resten és egyre többet tudva élek,
Jaj, ez a Birodalom nem érdemes a
Megnyerésre, és jaj, az az Út
A tudatlanoknak van fenntartva.
De hogyan verhetném ki fejemből
A tudást, melynek neve kétségbeesés?
 
XLIX. FRÁZIS
 
A bölcsnek nincs saját elméje.
Ő a nép elméjét használja, mint sajátját.
Azokkal, akik jók, úgy bánok, mint jókkal
Azokkal, akik nem jók, szintén úgy bánok.
Mint akik jók. Ha így cselekszem, javulok
Jóságban. Akikben megvan a jóhiszeműség,
Azokban megbízom. Azokban is bízom, akikben
Nincs meg a jóhiszeműség. Ha így cselekszem,
Jóhiszeműségemben fejlődöm magam is.
A bölcs, ha kísérletet tesz, hogy elvonja
A birodalom figyelmét, sürgősen el akarja
Tompítani a birodalom elméjét.
Az embereknek mind van valamije, amivel
Elfoglalják szemüket és fülüket,
S a bölcs valamennyiükkel úgy bánik,
Mint gyerekekkel.
 
 
XLIX. PARAFRAZIS
 
A bölcs népe helyett gondolkodik,
A politikus népe helyett cselekszik.
Vajon mikor gondolkodik és cselekszik
Maga helyett a nép?
Megpróbáltam jó lenni a gonoszokhoz:
Azt hitték, csak félelemből teszem.
A gonoszok azt hiszik, a nagylelkűség
Mögött gyengeség rejtőzködik.
Ezért a gonoszoknak természetben fizetek,
Nem számíthatnak béketűrésemre,
Csupán feledékenységemre.
Nem szeretem, ha ostobák gyermekként
Bánnak velem, sem a kinevezett bölcsek,
Sem a nem-választott vezetők.
Magam erejéből akarok bölcs lenni,
S a nép akaratából vezető.
Gondolkodom és cselekszem.
 
L. FRÁZIS
 
Amikor az egyik utat választod, életet jelent,
A másik út pedig halált, egyharmaduk
Bajtársak lesznek az életben, egyharmaduk
A halálban, s ott vannak azok, akik szeretik
Az életet, s ezért a halál birodalmába
Vonulnak, s ez a harmadik harmad.
Miért van ez így? Mert túlságosan szeretik
Az életet. Hallottam, azt mondják, aki
Jól őrzi életét, nem találkozik orrszarvúval
Vagy tigrissel, ha útrakel, s nem éri fegyver,
Ha egy hadseregnek támad is.
Mert nincs, ahová az orrszarvú belevághatná
Szarvát; nincs, ahová a tigris belemélyeszthetné
Karmait; nincs, ahová a fegyver pengéjét
Belevágja. Miért van ez így? Mert számára
Nem létezik a halál birodalma.
 
L. PARAFRÁZIS
 
Volt, mikor úgy indultam el az életben,
Bajtársam lesz majd mind, aki ismer.
Aztán megcsalt az egyik, elárult a másik,
Elhülyült a harmadik, meghalt a negyedik.
Akik szeretik az életet, gyakran
Meghalnak ezért, s akik fogcsikorgatva
Gyűlölnek élni, azokra hosszú életet,
Hírnevet és vagyont pazarol a Semmi.
Csak legalább őket megóvhatnám a haláltól,
Akik méltók lennének igaz életre!
Mert az ő keblük tárva orrszarvú, tigris
Előtt, fegyver pengéje előtt, s bárhogyan
Őrködöm is, nem halhatok meg annyi helyett!
 
LI. FRÁZIS
 
Az út ad nekik életet;
Az erény táplálja őket;
A dolgok formát adnak nekik,
A körülmények megérlelik őket,
Ezért a miriád lény mind tiszteli az utat,
És megbecsüli az erényt. Mégis, az utat nem
Azért tisztelik, az erényt nem azért becsülik,
Mert valamely hatóság így rendelte el,
Hanem mert így természetes.
Íly módon az út életet ad nekik és táplálja őket;
Beteljesüléshez és érettséghez juttatja őket;
Eteti őket és menedéket ad nekik.
Életet ad nekik, de nem kéri birtokukat;
Jót tesz velük, de nem követel hálát.
Ő az intézóje sorsuknak, de nem él a hatalommal.
 
Ilyen a rejtelmes erény.
 
LI. PARAFRÁZIS
 
Mintha barbár, írástudatlan
Bennszülöttek közt élnék,
Kiktől elrabolták saját kultúrájukat,
De nem kaptak cserében mást,
Csak gyorsan romló, importált csodákat,
Fényes, haszontalan csecsebecséket.
És homályos igéreteket
A távoli jövőre.
Újabban még az igéretek is.
Gyérebben csörgedeznek,
Nemsokára, itt a zajban, bűzben,
Szemétben, egy birodalom roncstelepén.
Már a szemünkbe is mondják,
Barbárok, írástudatlanok vagytok.
Bennszülöttek, kultúra nélkül,
Dolgozzatok, vagy lopjatok,
Bennünket nem érdekel,
Egymást lopjátok, bennszülöttek,
A mi részünk biztosítva van.
 
LII. FRÁZIS
 
A világnak volt kezdete,
S ez a kezdet lehetett anyja a világnak.
Ha már ismered az anyát,
Ismerd meg gyerekét is,
Ha már megismerted a gyereket,
Menj vissza, ragaszkodj az anyához,
És napjaid végeztéig nem lel rád a veszély.
Zárd el érzékeid nyílását,
Csukd be az ajtót,
És akkor nem sorvad el az élted.
De tárd ki a nyílásokat,
Bajt hozol a fejedre,
És napjaid végezetéig nem lelsz nyugodalmat.
Ha meglátod a kicsit, belátó vagy;
Ha tartod magad a magukat megadókhoz, erős vagy.
Élj hát a fénnyel,
De ne légy belátó.
Ne hozz szerencsétlenséget magadra.
Ezt nevezik annak, ha valaki
Az állandóságot követi.
 
LII. PARAFRÁZIS
 
A világnak lehet, volt kezdete,
Lehet, hogy nem. De mi volt az Ősrobbanás előtt?
S ha világunk szétrobban, magába visszahullik,
S majd újra robban rendre,
Vajon nem valami égi idióta suhanc
Kétütemű motorjának belsejében élünk?
Oly kevés ez az öt érzék,
Oly kevés nyílásunk a vi]ágra,
Örömre, bánatra kevés.
Élek a fénnyel, engedelmeskedem neki,
Követem az állandóságot e vad világban,
Megbecsülöm az állandóságot,
Bár kételyeim vannak
Akár az anyát szeretem - a Kezdetet,
Akár gyerekét - a Világot,
Helyem és viszonyom esetleges,
És felment minden felelősségtől,
Hiszen én vagyok a Bolond.
 
 
 Folytatás... 
 
 
Vissza...